Olvastam könyvben, megnéztem filmben!
Utáltam!
Imádtam! Ez a két érzés mondható el a filmmel kapcsolatban. Ha olvastad a
könyvet, tudod miért.
A film
2005-ben jelent meg, míg a könyv 1995-ben. Ahogy látszik eltelt egy kis idő. Ugyanúgy
német a film, ahogy német a könyv. Ezzel semmi gond nincs. A szereplők jók, a
rendezéssel sincs gond, de… Mégis ott van ez az apró szócska. De a történet
borzalmas.
Azért is
éreztem fontosnak megemlíteni mikor íródott a könyv, és mikor készült el a
film, mert 10 év az 10 év. Itt látszik. Rengeteg a változás. Elveszett belőle
valami. Nem csak a technológia hatott rá, hanem a forgatókönyvíró. Valami
borzalmat művelt, egy teljesen jól megírt történetből. Hiányzik minden, ami a
könyvben megvolt. A leveleket felváltotta az e-mail. Tudom, tudom, XXI. század,
de kérem! Ha valami egyszer úgy van megírva, akkor hagyják úgy. És ez még csak
egy apróbb változtatás benne.
Maga az
egész történet lényege is megváltozik.
Ez a legszomorúbb az egészben. Mi értelme egy könyv alapján elkészíteni egy filmet, ha a szereplők nevén kívül szinte nincs is más, ami megmarad belőle? Felháborodtam. Hogy hagyhatta ezt az írónő? Eltűnt a könyv lényege.
Ez a legszomorúbb az egészben. Mi értelme egy könyv alapján elkészíteni egy filmet, ha a szereplők nevén kívül szinte nincs is más, ami megmarad belőle? Felháborodtam. Hogy hagyhatta ezt az írónő? Eltűnt a könyv lényege.
A szereplők
a nevükön kívül szinte semmit nem tartottak meg magukból. Más karaktereket
alkotnak. Mintha valami párhuzamos, 10 évvel későbbi remake lenne. Mivel nem
akarom nagyon lelőni a poént, így nem részletezem, hogy mit változtattak meg.
Ezt tapasztalni kell, hogy érezhessük azt a jogos felháborodást, amit a film
kivált. Ezért mondhatjuk ki azt, hogy Utáltam!.
Viszont,
itt jön az Imádtam!- rész. Aki nem olvasta a könyvet, az szeretni fogja. Nem
várja azt, amire minden olvasó várt. Teljesen tiszta lappal kezdheti. Egy
szórakoztató, frappáns történetet fog kapni. A karakterek viccesek, a történet
szórakoztató. Végig követjük az eseményeket, nem szeretnénk semmiről lemaradni.
Tudjuk előre mi lesz a vége, hiszen már az elején lelövik a poént, mégis
nézzük, mert várjuk milyen csavar jöhet ezután, ha már elmondták a lényeget.
Amikor a végére érünk, nem lepődünk meg a végkifejleten, de nem is csalódunk.
Igazából egy vicces, kis kedves, és kalandos történetben volt részünk, amit
egyszer biztos érdemes volt végig nézni. Ha nem azért, hogy tanuljunk (mert
rájövünk, hogy nincs tanulság), akkor azért, hogy egy jót nevessünk.
Tehát így
válthatja ki ezt a kétes érzést a két mű. Soha nem szoktam ilyet tanácsolni, de
inkább elsőnek nézze meg mindenki a filmet, mint a könyvet olvasná. Akkor nem
fog csalódni a rengeteg hiányzó részben, a karakterek másságában, a technológia
pofátlan betolakodásában. Szóval: elsőnek a film, majd a könyv.
Ria
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése