Magunkról

Egy első bejegyzés


Fura, nem igazán tudom, mit írjak ide, vagy mit kellene írnom: most így, hirtelen felindulásból. Azt hiszem, egy első bejegyzésnek valami bemutatkozás-félének kellene lennie, én azonban nem igazán vagyok oda ezekért a „kellene-ékért” vagy „kell-ékért” (jöhet a kérdés, hogy mi van a kellékkel…), és amúgy se nagyon szeretek bemutatkozni, így erről sem fog. Mások nevében sem fogok szólni, azt sem szeretem különösebben, mert bár mond mindenki, amit mond, nem biztos, hogy azt is gondolja. Mit is hoztam össze eddig? Tehát nem fogom magamat bemutatni, nem fogok mások nevében beszélni. Ezt viszont mégis megszegem, már rögtön a hatodik mondatommal, a rákövetkezővel, mert ennek a kis első bejegyzésnek az első kis „feladatocskája” az lesz, hogy szóljak pár szót arról, hogy 1. miért is írom ezt a bejegyzést, 2. tágabban: miért indítottuk el ezt a blogot.

1.  Ezt a bejegyzést elsősorban azért írom, mert szükségét érzem annak, hogy felkonferáljam valahogy ezt az egészet, ne csak olyan „csapjunk a lecsóba!”- módra kezdjünk el rögtön dobálózni mindenféle szöveggel. Ennek nyílván ellent mond az, hogy az idő távlatában (ha kitart ez a „projekt” addig) ezeket a bejegyzéseket nem muszáj történetileg, kronológiailag olvasni, mégis úgy érzem, itt „mindennek” a kezdetén talán indokolt az, hogy mégis megírjam ezt. No de mit is akarok én ezzel csinálni, amit eddig még nem írtam le? Nos, mindenek előtt, egyfajta programot szeretnék közölni, a blog amolyan általános programját, ha úgy tetszik. Nem törekszem ebben persze totális általánosításra, inkább megmaradok a saját cikkeim, bejegyzéseim várható jellegénél.
2. Nos, itt a második kérdés. Miért indítottuk el ezt a blogot? Itt szegem meg mindkét előzőleg feltett állításomat: mi, akik fejéből kipattant ez (afféle Athéné módjára) a Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatói vagyunk, ez pedig egy eléggé determináló tényező, ha a blog tematikáját nézzük. Mindazonáltal én nem korlátoznám le a magyar irodalomra, sőt még csak az irodalomra sem a bejegyzések tematikáját, sőt a kultúra (bármit is értsünk e fogalom alatt) bármely szegmenséből igyekszünk (így jómagam is) egyfajta tájékoztatást nyújtani az Olvasónak, vagy csak egyszerűen szórakoztatni. És jöhet a kérdés, teljes joggal, hogy minek? Ezernyi kulturális oldal/blog van, még egy vagy kevesebb már nem oszt-nem szoroz, nemde? Nos, lehet. Itt viszont ki is búvok a közösségi megnyilatkozás szerepéből és mostantól csak a saját magam nevében fogok nyilatkozni.

Felteszem hát máshogy a kérdést: Mi értelme van ennek a blognak a saját szemszögömből? Nos, számomra elsősorban gyakorlás ez, kapcsolódni valahogy a kulturális vérkeringésbe. Mindazonáltal ezt a blogot sokan szerkesztgetjük, így nyílván nem az áll a középpontban, hogy számomra mit jelent ez a blog. Ez a bejegyzés sem arról szól. Sokkal inkább arról, mit várhat tőlünk az olvasó. Pontosabban fogalmazok, tőlem. Én elsősorban az irodalomhoz értek, bár szeretem azt hinni magamról, hogy a kultúra minden szekciójához hozzá tudok szólni valamit. És nem utolsósorban az aktuálisakhoz. Így azt hiszem azok az ismertetők, kritikák, cikkek, amik az én virtuális tollamból kikerülnek, mindenek előtt kortársakkal, pontosabban fogalmazva az új évezred (azaz 2000) után megjelent művekkel (legyen az a művészet bármely formája) fog foglalkozni. Ezen túl pedig filozófiai kérdésekkel. Ööö… igen, nos nem vagyok szabadbölcsész, de roppantul érdekel a filozófia, így folyamatosan olvasok a témában és igyekszem a lehető leghitelesebb, autentikusabb írásokat kiadni a kezeim alól, merthogy ebben a témában is szeretnék néhanapján közzétenni. Mindenekelőtt művészetelméleti kérdésekkel, de a filozófia bármely területén akár.

Nem tudom, hogy mondjak-e még bármit is, van-e még bármi említésre méltó.

Ja, persze, még két dolog: I. Jómagam és társaim is szívesen látogatunk el kulturális eseményekre, így ennek is iktattunk egy külön pontot. Ebből a témából is várhatóak tehát afféle „beszámolók”, „tudósítások”. II. Nem fogom a valódi nevemet használni. Az internet lehetőséget ad anonimitásra, én pedig élek is majd vele, de nem azért, mert gyáva lennék felvállalni a véleményemet etc (igen, már mentegőzöm…). Elsősorban azért nem valódi névvel fogok publikálni, mert nem fontos, ki vagyok: a saját nézőpontomból, mint mondtam, ez egyfajta gyakorlás, saját magam képességeinek kipróbálása; másfelől pedig tájékoztatás és szórakoztatás úgy vélem, az ilyen blog/oldal elsődleges feladata, ahhoz pedig nem kellenek nevek, azok úgyis gyűlöletesek. Én a következő néven fogok futni: Mr. D.

Első

Szép jó reggelt/napot/estét!

Frida néven fellelhető, magyar szakos, de nem a szakmának élő, hol lényegre törő, hol részletekben elvesző vagyok én. Hiányzó logika, szeszélyek, hangulatok, érzések vezérelnek. És nem folytatom, mert imádok magamról írni, pedig pont én vagyok az, aki valószínűleg senkit nem érdekel.

Megpróbálom leírni, hogy mire lehet tőlem számítani, de a változás jogát fenntartom. Továbbá, nagyon kevés általános igazság létezésében hiszek, éppen ezért próbálom kerülni az általánosítást, ha mégis így szólalnék meg, az vagy azért van, mert oka van, vagy azért, mert béna vagyok.

Tehát az én kapcsolatom a bloggal úgy kezdődött, hogy Ria mondta, hogy: Figyelj, indítunk egy blogot. Nem akarsz beszállni? Erre én: De! Szóval, ahogy szoktam, belesodródtam, anélkül hogy bármi kézzelfoghatót is tudtam volna róla, és mivel még soha semmit nem bántam meg, valószínűleg ezt sem fogom. (S csodálatos érzékkel találom meg, hogyan tudok állandóan magamról írni. Ezt próbálom majd minimalizálni.)

Engem leginkább a születés, halál, feltámadás, őrület, az ember legmélyebb önvalója, a tudat és a tudatalatti határai meg az effélék érdekelnek, és az ilyen művek fognak meg leginkább. Ha ezzel kapcsolatban találok majd bármilyen formában megjelenő alkotást, akkor arról fogok írni. Vagy ha nem találok, akkor valami sajáttal szolgálok, Isten tudja milyen minőségben. (Nem, vallásról nem lesz szó… jobb esetben.)

És még tudnék írni ezer mindent, de az már megint csak rólam szólna, az meg kit érdekel.

Frida

Minden kezdet nehéz

Valahol mindent el kell kezdeni. Legyen szó bármiről,ha nem akarjuk,hogy az álom álom maradjon,meg kell tennünk az első lépéseket.Most én is épp ezt teszem,hisz először írok erre az oldalra.Hogy miért?Nem is tudom...Mindig is imádtam írni.Kezdetben nem volt tudatos.Csak vártam a fogalmazás órákat,hogy újra alkothasssak valamit.Vártam,hogy a tanító bácsi elolvassa,majd véleményezze.Különös izgatottság fogott el ettől.És persze boldogság is.Aztán egyre többen bíztattak,hogy jó,amit csinálok.A gimiben egy újsághoz is rendszeresen küldtem cikkeket,és mindig meg is jelentek.Kezdett megvilágosodni számomra,hogy lehet,hogy ez az utam.Mindig akartam blogot is írni.De eddig csak tervezgettem.És most végre el is szántam magam.

Minden kezdet nehéz.Az is,hogy most első írással jelentkezzek ide,és az is nehéz volt,amikor elkezdtem az egyetemet.Bölcsészkarra,pláne magyar szakra járni manapság nem egy életbiztosítás.Elfogott a bizonytalanság.Vajon érdemes belevágnom?Egyáltalán alkalmas vagyok rá?Másrészt tudtam,ez  felelősséggel jár.Hisz ha az első lépéseket megtettem,ha ráléptem az útra,nem szabadna megállnom.Vagy visszafordulnom.Mert az azt jelentené számomra,hogy nem vagyok alkalmas,nincs elég erőm,kitartásom,tehetségem.És ezzel csalódást okoznék másoknak,de legfőképp magamnak.Most is hasonlókat érzek.De akkor igazából nemcsak a kezdet nehéz,hanem a folytatás is.Hisz elszánni magad valamire,az sem könnyű,de az,hogy tegyél is érte...Hogy rajta is maradj az úton,melyre rálépsz...Na az az igazán nehéz!De ha nem folytatod,hogyan éred el a céljaid?Ha nem küzdessz,akkor nem is győzhetsz.Vagy ha esetleg győzöl is,nem fogsz neki örülni.Épp azért,mert nem tettél érte semmit.Nem sírtál,és nem nevettél,nem csalódtál,de nem is gazdagodtál tapasztalatokkal,nem adtad fel egyik percben és folytattad mégis a másikban,nem érezted azt a boldogságot,hogy egyre közelebb és közelebb jutsz.Nem véletlenül mondják,hogy nem az a legfontosabb,hogy hova érsz,inkább az,hogy miken mész keresztül,amíg eljutsz.És azt sem mondják véletlenül,hogy higyj az álmaidban.Én mindig hittem,és hinni is fogok. Ezzel indulok el itt is.És remélem,az úton maradok. Bogi

Egy egyszerű bemutatkozás tőlem

Halimó!

Ria vagyok. Mivel már a többiek előttem szépen elmondták miről is szól a blog, így nem fecsérelnék rá szavakat (már nem azért, mert hülyeségnek tartom, hanem, mert nincs kedvem még egyszer leírni azt, amit ők, már leírtak). Inkább azzal foglalkoznék, hogy én miért csatlakoztam, és miért/miről írok.

Az írás, az egy felszabadító dolog. Imádok írni, bármiről legyen szó. Viszont, azt már nem szeretem, ha meg van kötve a kezem, határokat szabnak elém, és a képzeletem, fantáziám elé. Szabadan írni az egyik legjobb dolog. És ez a blog ezt adja meg nekem. Elmondhatok rengeteg dolgot általa, a véleményem, a kritikám, érzéseim, gondolataim, sok mindent. Kibontakozhatok itt előttetek.

Tőlem leggyakrabban könyvkritikát fogtok olvasni, és, ha van belőle film, és láttam is, akkor persze azt is. Viszont, klasszikusokat ne nagyon várjatok tőlem. Sajnálatos módon a populáris, és eléggé nem szépirodalomért rajongok. De kell ilyen is. Szóval, ha valamilyen modern könyvről van szó, akkor az feltehetőleg az én kezem alól került ki. A film pedig adja, magát, hiszen kit ne érdekelne egy könyvből készült film? Engem biztos érdekel.

Igazából többet nem is nagyon tudok írni, hogy mit, miért, miről, hanem itt lezárnám. Ria voltam, és leszek az elkövetkezendőkben.

„Ez lesz az első, ez a szomorú szám,

Különben félek, hogy senki se figyelne rám,

Ez lesz az első, ez az igazi dal,

Csak annyit ér, amennyit belőlem eltakar.”

/Pál utcai fiúk/

Szió!

A továbbiakban Szofi névvel fémjelzett, félig debreceni, félig gyulai lakos vagyok. A többi Kultúrbúvárossal egyetemben én is a Debreceni Egyetemen élvezem a magyar szak szépségeit, lassan egy éve. Ria meghívására érkeztem a csapatba, nagy lelkesedéssel vágtam bele. Idáig a fióknak írogattam, verseket, prózát, gondolatfoszlányokat. Nem igazán hittem benne, hogy ebből több lehet, mint négy fal között maradó unaloműzés. Aztán egy nap, amikor a szokásosnál kicsit jobban hittem magamban, írtam egy koncertbeszámolót, és elküldtem az Egyetemi Élet hallgatói lap szerkesztőségének. Boldogság volt viszontlátni a soraimat egy folyóiratban, ez jókora lendületet adott, hogy én ezt AKAROM csinálni.

Amikre tőlem számíthattok:

ü  zene- és koncertkritikák

ü  beszámolók kulturális eseményekről

ü  könyvajánlók

ü  eszmefuttatások bölcsésztollból

ü  versek, slam poetry-féle irományok

Köszönöm, hogy szántál rám időt. Legyen szép napod és nézz be máskor is! J