2014. július 10., csütörtök

Shakespeare-kihívás elfogadva– 39/1

Nem is olyan régen remek ötletem támadt. Nyáron elolvasom William Shakespeare összes művét, méghozzá ABC sorrendben. Persze, az alapötlet nem saját kútfőmből pattant ki, hanem Julia Quinn egyik kékharisnya főszereplőnője olvasott Shakespeare műveket ily módon. Akkor még hülyeségnek tartottam, most már nem. Én magam is belevágtam, méghozzá-e jeles napon (2014. 07. 09.). Hetente kétszer, amikor cikkeimet megírom, tudósítani fogok, hogyan is haladok a kihívással, illetve egy kis véleményt, kritikát is belecsempészek az elolvasott műről.
A kihíváshoz pár nappal ezelőtt megtettem az előkészületeket, interneten megkerestem Shakespeare összes műveinek listáját, majd Word-ben szépen ABC sorrendbe raktam (egyszerű lustaság). Sajnos itthon, könyvespolcaink rejtekében nem sok könyv található tőle, így gondoltam sokat fogok járni könyvtárba mostanság. Szerencsémre a sorrendben első könyvet idehaza is megtaláltam. A két veronai nemes.

2014. július 7., hétfő

Agyő, vizsgák, hello élet!

Kicsit több, mint egy hónapja - ekkor írtam meg a vizsgaidőszakról való utálkozásomat, elkezdve a készülést, mondanom sem kell, erős hányingert érezve közben. És hihetetlen, de most búcsúztatom a második félévet is! Nemrég volt az utolsó vizsgám, vége van. Most, ahogy leírom, tudatosul bennem igazán. Csak az tudhatja, hogy miről beszélek, aki élt már át vizsgákra készülős, szörnyűséges hónapokat. Amikor nem tudod, milyen nap van, mi történik épp körülötted, sőt már néha azt sem, hogy miért is mentél egyetemre… Ismerős? De aztán, amikor mindennel kész vagy, minden sikerült, az a bizonyos érzés… Felbecsülhetetlen. Én pedig most érzem!

2014. július 1., kedd

III. HÍR- kisebb összefoglaló saját nézőpontból


Lehet mások számára a harmadik volt, viszont számomra az első. A Hajdúböszörményi Írótáborban töltött „hetem” egészen felemelő volt. 2014. június 24-től egészen június 28-ig tartott. Izgalmasnak ígérkezett, sokat vártam tőle. De soha nem hittem volna, hogy az elvárásaimat felülmúlja. Nem csak rengeteg tapasztalatot lehetett gyűjteni, hanem igazán érdekes ismeretségeket lehetett szerezni. A tábor lakói igazán sokszínűek voltak. Kicsik- nagyok egyaránt keveredtek. Kicsikként értsük a 14 év körülieket, egészen nagyoknak pedig a 50-60 éveseket. Igazán érdekes volt figyelni, ahogy mindenki mindenkivel beszélget, hiszen van közös téma. Rengeteg értelmes társalgást lefolytattam abban a pár napban, mind különböző emberrel. Érdekes volt hallani, hogy ki mit gondol erről vagy arról a dologról. De ugyebár nem csak ennyiből állt a tábor. Rengeteg program várta az ott lakókat.

Ha egy könyv beszélni tudna


Címem választása nem véletlen. Ez a könyv, amelyről most szó lesz, számomra egy ritka kincs. Olyan verses kötetről beszélek, amely könnyekig meghatott. Elsőként fordult velem ilyen először. Tegnap utaztam el érte, ráadásul egy dedikált példányért. Mit ne mondjak nagy volt az öröm.
A költő verseit nem ismertem eddig, kellően, hiszen csak táborbeli felolvasáskor hallottam tőle párat. Ott kezdtem érdeklődni az írása iránt, így felkerestem, hogy van-e még könyve. Jól tettem. Amikor olvasni kezdtem, elsőként csak ledöbbentem. Nyíltság és őszinteség sütött minden szóból. Egy olyan világot tár elénk, olvasók elé, amelyhez nagy akaraterő kellett, hogy kitárja. Ahogy olvassuk, úgy merülünk bele ebbe a világba, és kezdjük érezni a gyomor- és szívszorítást. Teljesen beleéljük magunkat.