Shakespeare-kihívás elfogadva– 39/1

Nem is olyan régen remek ötletem támadt. Nyáron elolvasom William Shakespeare összes művét, méghozzá ABC sorrendben. Persze, az alapötlet nem saját kútfőmből pattant ki, hanem Julia Quinn egyik kékharisnya főszereplőnője olvasott Shakespeare műveket ily módon. Akkor még hülyeségnek tartottam, most már nem. Én magam is belevágtam, méghozzá-e jeles napon (2014. 07. 09.). Hetente kétszer, amikor cikkeimet megírom, tudósítani fogok, hogyan is haladok a kihívással, illetve egy kis véleményt, kritikát is belecsempészek az elolvasott műről.

A kihíváshoz pár nappal ezelőtt megtettem az előkészületeket, interneten megkerestem Shakespeare összes műveinek listáját, majd Word-ben szépen ABC sorrendbe raktam (egyszerű lustaság). Sajnos itthon, könyvespolcaink rejtekében nem sok könyv található tőle, így gondoltam sokat fogok járni könyvtárba mostanság. Szerencsémre a sorrendben első könyvet idehaza is megtaláltam. A két veronai nemes.

Agyő, vizsgák, hello élet!

Kicsit több, mint egy hónapja - ekkor írtam meg a vizsgaidőszakról való utálkozásomat, elkezdve a készülést, mondanom sem kell, erős hányingert érezve közben. És hihetetlen, de most búcsúztatom a második félévet is! Nemrég volt az utolsó vizsgám, vége van. Most, ahogy leírom, tudatosul bennem igazán. Csak az tudhatja, hogy miről beszélek, aki élt már át vizsgákra készülős, szörnyűséges hónapokat. Amikor nem tudod, milyen nap van, mi történik épp körülötted, sőt már néha azt sem, hogy miért is mentél egyetemre… Ismerős? De aztán, amikor mindennel kész vagy, minden sikerült, az a bizonyos érzés… Felbecsülhetetlen. Én pedig most érzem!

III. HÍR- kisebb összefoglaló saját nézőpontból

Lehet mások számára a harmadik volt, viszont számomra az első. A Hajdúböszörményi Írótáborban töltött „hetem” egészen felemelő volt. 2014. június 24-től egészen június 28-ig tartott. Izgalmasnak ígérkezett, sokat vártam tőle. De soha nem hittem volna, hogy az elvárásaimat felülmúlja. Nem csak rengeteg tapasztalatot lehetett gyűjteni, hanem igazán érdekes ismeretségeket lehetett szerezni. A tábor lakói igazán sokszínűek voltak. Kicsik- nagyok egyaránt keveredtek. Kicsikként értsük a 14 év körülieket, egészen nagyoknak pedig a 50-60 éveseket. Igazán érdekes volt figyelni, ahogy mindenki mindenkivel beszélget, hiszen van közös téma. Rengeteg értelmes társalgást lefolytattam abban a pár napban, mind különböző emberrel. Érdekes volt hallani, hogy ki mit gondol erről vagy arról a dologról. De ugyebár nem csak ennyiből állt a tábor. Rengeteg program várta az ott lakókat.

Ha egy könyv beszélni tudna

Címem választása nem véletlen. Ez a könyv, amelyről most szó lesz, számomra egy ritka kincs. Olyan verses kötetről beszélek, amely könnyekig meghatott. Elsőként fordult velem ilyen először. Tegnap utaztam el érte, ráadásul egy dedikált példányért. Mit ne mondjak nagy volt az öröm.

A költő verseit nem ismertem eddig, kellően, hiszen csak táborbeli felolvasáskor hallottam tőle párat. Ott kezdtem érdeklődni az írása iránt, így felkerestem, hogy van-e még könyve. Jól tettem. Amikor olvasni kezdtem, elsőként csak ledöbbentem. Nyíltság és őszinteség sütött minden szóból. Egy olyan világot tár elénk, olvasók elé, amelyhez nagy akaraterő kellett, hogy kitárja. Ahogy olvassuk, úgy merülünk bele ebbe a világba, és kezdjük érezni a gyomor- és szívszorítást. Teljesen beleéljük magunkat.

A „konyhafilozófiáról”

Ha lenne olyan szak, hogy „konyhafilozófia”, akkor szerintem én biztosan oda járnék. Elmélkednék az élet nagy dolgairól - de nyilván teljesen amatőr, már-már szégyenletes módon. Mindenféle filozófiai előképzettség, és persze tehetség nélkül. Szeretném, komolyan. De nincs ilyen szak. Pedig milyen jól hangzana: Dr. XY, konyhafilozófus. Na, jó, befejeztem… Szóval, mivel nincs lehetőségem konyha filozofálni egyetemi keretek között, így általában az írásaimban szeretem kiélni eme hajlamaimat. Ennek pedig ti isszátok meg a levét, kedves olvasók…

Vagy mégsem? Mr. D. írt már olyan cikket, hogy a populáris irodalom védőbeszéde, én pedig most a konyhafilozófia védőbeszédét alkottam meg. Mivel nemcsak a filozófiához, de a védőbeszéd íráshoz sem értek, így ez is rettentően amatőr lesz – gondoltam szólok.

Műfaji meghatározás- avagy, ne döntsék el helyettünk, mit olvassunk

Nem is olyan régen, amikor a kezembe fogtam egy könyvet, felháborodtam a benne megadott műfaji meghatározáson. Idézem: „Műfaj: női irodalom”. Kérem szépen, ez beskatulyázás! A barátaimmal is kisebb nagyobb vitába keveredtem, méghozzá abban a témában, hogy ki- mit olvas. Igenis bárki bármit olvashat! Miért ne lehetne, hogy egy idős, nagymama korú nő „tini regényt” olvasson? Miért ne lehetne, hogy egy nő thrillert, horrort vagy éppen sci-fit olvasson? Vagy fordítva, egy férfi miért ne olvashatna romantikus regényt? Ez mind egy nagy beskatulyázás! Bezárnak minket az elvárások!

Naplóregény- avagy, amit a mai napig nem értek

Ha megkérdeznék, hogy milyen naplóregényt olvastam, nem tudnék felsorolni mást, csak magyar írókat! Az első naplóregényem Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozata volt. Óriási hatást gyakorolt rám, hiszen teljesen más a naplóregény felépítése, mint egy sima, általánosan vett regénynek. Nem a homodiegetikus nézőpontról beszélek, hiszen rengeteg író ír E/1. személyben. Inkább arról lenne szó, hogy itt napokra van bontva a regény, és úgy van a történet is megírva, hogy az olvasó úgy érzi, hogy egy teljesen élő személy mindennapjairól olvas. Amikor Laura SzJG-jét olvastam, nagyon megszerettem ezt a műfajt, és több hasonló regényt is kezembe vettem (bár az SzJG verhetetlen): Tavi Kata: Nyitótánc, Kalapos Éva: D.A.C.. A D.A.C.-ról írt előző véleményemben pedzegettem, hogy nem stimmelt benne az időegyeztetés a naplóblog létrehozásának indokánál. És ehhez kapcsolódva hoznám fel a problémát, amit soha nem értettem. A teljességgel pontos, és tökéletes emlékezőtehetség.

Az őslakó

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 87 perc, 2007

Stereo

rendező: Richard Schenkman

forgatókönyvíró: Jerome Bixby

operatőr: Afshin Shahidi

zene: Mark Hinton Stewart

vágó: Neil Grieve

szereplő(k):

William Katt (Art)

John Billingsley (Harry)

Ellen Crawford (Edith)

David Lee Smith (John Oldman)

Tony Todd (Dan)

Be kell, valljam, hogy életemben nem láttam ilyen zseniális filmet! Egy ismerősöm ajánlására vetemedtem arra, hogy megnézem ezt a filmet. Elsőnek kételkedtem abban, hogy teljes figyelmem leköti majd, viszont nagyon kellemeset csalódtam. Filmekben, és könyvekben a mai drámák nem az én műfajom, de ez a történet teljesen megfogott.