Kicsit több, mint egy
hónapja - ekkor írtam meg a vizsgaidőszakról való utálkozásomat, elkezdve a
készülést, mondanom sem kell, erős hányingert érezve közben. És hihetetlen, de
most búcsúztatom a második félévet is! Nemrég volt az utolsó vizsgám, vége van.
Most, ahogy leírom, tudatosul bennem igazán. Csak az tudhatja, hogy miről
beszélek, aki élt már át vizsgákra készülős, szörnyűséges hónapokat. Amikor nem
tudod, milyen nap van, mi történik épp körülötted, sőt már néha azt sem, hogy
miért is mentél egyetemre… Ismerős? De aztán, amikor mindennel kész vagy,
minden sikerült, az a bizonyos érzés… Felbecsülhetetlen. Én pedig most érzem!
Széles
vigyorral hagytam el az egyetemet, letudva az utolsó, és egyben egyik
legnehezebb vizsgámat, és azon kaptam magam, hogy ugrálok az utcán… Bár az
emberek furán méregettek, de nem, nem a zárt osztályról írok. Mondjuk néha már
önként vonultam volna be oda. Hogy mi is volt a baj? Csak a szokásos: egyrészt
az anyagmennyiség… (rengeteg, de rengeteg…) Másrészt az időbeosztás… megint nem
sikerült tartani, és végül újra szinte az utolsó pillanatokra maradt a készülés.
Ez olyan, mint a viccben, amelyikben megkérdezik az egyetemistát, hogy mennyi
idő alatt tudna megtanulni kínaiul, az pedig ijedt arccal kérdezi: „Miért,
holnap vizsga?” És igaz… ha nem is egy (bár sokszor tényleg annyi!), de
mindössze néhány éjszaka alatt leszünk képben fél év anyagáról. Nagy adag
szerencsével, és egy kis beszélőkével pedig akár még jó is kisülhet a dologból.
Néha viszont sajnos nem. Még az is megeshet, hogy úgy sem, hogy tényleg
becsülettel tanultunk. Az pedig nem túl jó érzés. Viszont bárkivel megeshet, és
meg is esik az évek során, nem szabad elkeseredni. Menni kell tovább, és
csinálni! Csak így érhetjük el a céljainkat.
De, ha visszagondolok az elmúlt hónapra, számtalan olyan
emlék jut az eszembe, ami miatt még most is mosolygok, hisz „együtt tanulni
könnyebb, mint egyedül” felkiáltással sokszor tanultam valakivel, vagy gyűltünk
össze néhányan, ezek pedig mindig hihetetlenül jó hangulatban teltek. Az más
kérdés, hogy mennyire volt ez intenzív tanulás… Szinte semennyire. Viszont e
délutánok/ éjszakák nélkül, a többiek nélkül, azt hiszem, kikészültem volna.
Bár így tőlük készültem ki néha… De nyilván jó értelemben! J Ők (na meg persze az együtt
elfogyasztott rengeteg csoki, chips, kóla, energiaital stb.) enyhítettek a
sok-sok rémes, és hosszú tételen, átvirrasztott éjszakán, izgulós reggelen.
Hogy mi jön most? Az biztos, hogy hál’ istennek szeptemberig nem fogok látni egy
kötelezőt, tanulmányt, vagy ki tudja kitől származó, egymás közt keringő
tételkidolgozásokat sem. Jöhet a pihenés, barátok, bulik, esetleg valami meló.
És persze azért olyan események is, amelyekről írhatok erre az oldalra. Fogok
is, hisz lesz rá időm! Hihetetlen… Aki szintén túl van a vizsgákon, annak
gratulálok, akinek még van egy-kettő, annak hajrá! Megyek, járok még egy
örömtáncot. Agyő, vizsgák, hello élet! J
Bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése