Kávészünet koncert- Debrecen

Mint látjátok, nem is olyan rég, pontosan 2014. április 11-én, a költészet napján koncerten voltam, méghozzá, egy Kávészünet koncerten. Az Apolló moziban tartották, teljesen ingyenes belépéssel lehetett részt venni 19.00 órától a Nagy teremben. Mivel hazudni nem akarok, és ömlengeni sem, így annyit jegyeznék meg, hogy IMÁDTAM!

Igazából nagyon élveztem a koncertet. Nagy bátran beültem az első sorba. Mikor még nem kezdődött el, jó ötletnek tartottam. Utána már nem annyira. Feszengtem az elején nagyon. Inkább csak lelkesen, mosolyogva néztem a zenekar ismert- ismeretlen tagjait.

Nagy vigyorral fejemen tapsikáltam a számok végén (szerintem kicsit ijesztő lehettem a színpadról, de hát ez van). Nem mertem énekelni azokat a számokat, amiket ismertem, mert meg kell jegyeznem, nem mindent ismertem. De, legalább tanultam valami újat.
Rengeteg ismert verset hallgathattam végig, egy teljesen más formációban, mivel, ahogy utaltam rá (az ismeretlenekkel), a nagyobb formációjuk a zenekaruk volt jelen. Így más tónust kaptak a zenék, mint egyébként duóban. Nem mondanám, hogy jobb, és azt sem, hogy rosszabb, mert nem tudok dönteni.

A zenék váltakoztak, egymás után jöttek, és még mindig feszült voltam. És itt jött az, hogy énekelni kellett. Gondoltam magamban, hogy ÚRISTEN! NEM MEREK! BORZALMAS A HANGOM!. Gondolhatjátok… De nem csak nekem járhatott ez az eszemben, mert elég halkra sikeredett a közönség ének. Énekelgettünk. Egy idő után, mikor már több számra is megénekeltettek minket, egyre hangosabbak lettünk. Én is hangosabb lettem. Nem érdekelt ki mit hall, csak jól éreztem magam. Annyira jó érzés volt elengedni magad, énekelni a zenekarral, tapsolgatni, és még táncolni is. A kedves Kávészünet szépen felállított minket, majd meg is táncoltatott egy videó kedvéért. Az sem zavart, hogy ki fog kerülni az internetre a videó, csak jól éreztem magam, és a zenekarra figyeltem.

Lehet, hogy amiatt, engedtem el magam, mert a Kávészünet is teljesen természetesen viselkedett. Nem viselkedtek úgy, mintha ők felsőbbrendű sztárok lennének, hanem normál, hétköznapi emberként jelentek meg előttünk. Bohóckodtak, és beszélgettek velünk, egymással. Nem szégyellték, hogy megbeszéljék egymással, hogyha volt valami „gond”, mint például, ha hangolni kellett. Ilyenkor érdekes történeteket hallhattunk tőlük, mint, hogy hogyan is lett Kávészünet a nevük, milyen egyéb formációkban szoktak fellépni, és egyéb ilyen dolgokról.

Nagyon érdekes, szórakoztató volt az egész koncert. Nevettünk, énekeltünk, és táncoltunk a Kávészünettel. De egy valami zavart végig…miért volt ilyen rövid, és mikor mehetek újra egy ilyen nagyszerű koncertre?

Ria