Nem bírom feldolgozni,
egyszerűen nem tudok túljutni a traumán, hogy újra elkezdődött a vizsgaidőszak.
Ugye nem csak én érzem úgy, hogy a szemeszter, ami kétszer olyan hosszú
észrevétlenül elrepül, ez a néhány hét pedig éveknek tűnik? Oké, azért persze túl
lehet élni ezt is. Eddig egy vizsgaidőszak van mögöttem, és lám, élek. De az
biztos, hogy jó tíz évet öregedtem, mire végigcsináltam, és néha komolyan
eljátszottam a diliház és a kényszerzubbony gondolatával… Élénken él az
emlékezetemben az a bizonyos január, amikor is a boltban célirányosan rögtön a
csokik felé vettem az irányt, amikor annyi energia italt ittam, hogy néha már
biztos voltam a szívleállásban, és amikor jobban sajnáltam magam, mint úgy
általában szoktam. Na de azért volt is rá okom… 7 vizsgát besűríteni egy hónapba?
! (Jó, persze van, aki most röhög, hogy csak 7? Na de azért így kezdésnek nekem
ez épp elég volt. ) Mondjuk teljesíteni a vizsgákat szerintem azért annyira nem
nehéz. Az a bizonyos görbülés csak bekövetkezik tán… (Bár lehet, később erről
megváltozik a véleményem.)
Viszont én maximalista vagyok, lehet néha túlságosan
is. Ez jó, és rossz is egyben. Azért rossz, mert a jó eredményért tenni is
kell. Méghozzá sokat. Viszont akkor tényleg bekattanás közeli állapotba lehet
kerülni, főleg már a vége felé. De közben meg jó is, mert az ember ráébred,
hogy többet bír, mint hitte, és azért ha a munka meghozza a gyümölcsét, az
semmihez sem fogható érzés. A bizonyos „győzni jöttem, de a kettes is jó lesz”
mondat rengeteg diák száját hagyja el ilyenkor. Elviccelődik vele az ember, de
én azért egyelőre - ha lehet-, győzni megyek. Oké, ez most így leírva nagyon
jól néz ki. De már előre látom, hogy megint nagyon nagy fájdalmak várnak rám,
ha ezt meg is akarom valósítani. Pedig most csak öt vizsgám lesz, mert kettőből
szerencsére megajánlott jegyet kaptam, egyet pedig letudtam a múlt héten.
Persze nagy adag szerencse is kell a dolgokhoz, mert a múlt heti vizsgára például
alig tanultunk Mr. D-vel, és mégis 4-est kaptunk. Nem mindegy, milyen tételt
húzunk, az sem, hogy ki után jövünk, és az sem, hogy épp milyen formában
vagyunk a vizsga napján. Ezekhez pedig szerencse is kell…
Szerintem a legnagyobb baj az, hogy most jó idő van. Mert
azért a téli vizsgaidőszakban legtöbbször úgyis a meleg szobában ülnénk, nem
vágyódunk annyira sehová, akkor meg már miért ne olvasgatnánk egy kis
tanulnivalót? Na, jó, épeszű diáknak ez sem jut eszébe, de talán mégis könnyebb
rávenni magunkat a tanulásra rossz időben. De így… Olyan nehéz. Most is épp
tételeket kéne magolnom, de e helyett csak panaszkodok. Ja, és arról már nem is
beszélek, hogy a ház természetesen csillog - villog, még a füvet is lenyírtam,
és azóta is folyamatosan keresem, hogy mit lehetne még csinálni tanulás
helyett. Persze nyilván csak előkészítettem a terepet a zavartalan
koncentráláshoz… De egyébként, ha jobban belegondolok, nem is volt olyan rossz
az a január! Csomót tanultunk együtt a többiekkel, ami sok- sok nevetéssel is
járt, és még közelebb hozta a csapatot. Egy- egy vizsga után pedig kötelező
volt az ünneplés, amelyek szintén szép emlékeket ébresztenek bennem. Na meg
csomót nassoltam legálisan- hisz kell az energia… J Arról nem is beszélve, hogy mivel jó
eredményem lett, kaptam ösztöndíjat és így sok mindent meg tudtam venni
magamnak, amire egyébként nem lett volna pénzem. Ami biztos, hogy Szirmai Gergő
lelkesítő videóját ismét folyamatos játszásra állítom:
és hogy megint 10 kilóval
nehezebben zárom a félévet, amit viszont csak remélek, hogy a végén most is elmondhatom,
én minden tőlem telhetőt megtettem. Aki hasonló kínokat fog átélni az
elkövetkezendő hónapban, mint én, annak nagyon sok kitartást, szerencsét és
hitet kívánok! Az erő legyen velünk.
Bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése