A
címben felvetett kérdésre, elég nehéz választ adni. Nekem bizonyosan, viszont
megeshet, hogy más olvasónak könnyebb lehet. Kérdésem arra vonatkozik, amikor
olvasunk egy könyvet, akkor melyik nézőpontot – gondolok itt, a homodiegetikus-
és a heterodiegetikus nézőpontra- részesítjük előnyben? Olvasóként teljesen más
hatást ér el nálunk a megírt mű. Mindkét nézőpontra hoznék egy könyv példát.
Homodiegetikus nézőpontban, azaz E/1. személyben írt könyvként Jeaniene Frost
Cat és Bones vámpírvadászok sorozatának Félúton a sírhoz című regényét
mondanám, míg heterodiegetikus nézőpontból, azaz, amikor egy külső narrátor
által, E/3. személyben olvassuk a történetet J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség
sorozatának Éjsötét szerető regényét hoznám példának.
És
a nézőpontoknál tisztázódik a cím is. Amikor megismerkedtem a Félúton a sírhoz
könyvvel, meglepett, hogy mennyire bele tudom magam élni a karakterbe, és
mennyire „részt veszek” én is a cselekményben. Olyan volt, mintha én lennék a
szereplő. Az írónő már az első oldalon megfogott a történettel, hiszen egy
olyan kezdő poénnal nyitott, ami magával ragadja bármelyik olvasót
(leteszteltem Mr. D barátomon). Catnek, a főszereplőnek a szemszögéből
olvashatunk mindent. Vele éljük át a cselekményeket, az ő érzéseire fogunk reagálni
és a gondolataira reflektálni. Ez a homodiegetikus nézőpontnak az előnye és
hátránya is. Mert így csak egy szereplő szemszögéből ismerünk mindent, és a
többiekéből semmit nem fogunk meg tudni, legfeljebb akkor, ha ők maguk mesélik
el. Ezzel szemben a heterodiegetikus nézőpontnál a legtöbb esetben mindent
megtudunk.
Általában
egy mindentudó narrátor közvetít minket végig az eseményeken, ahogy J. R.
Wardnál is megfigyelhető. Nála ugyanúgy megjelenik ez a mindentudó narrátor,
akinek köszönhetően, mi, olvasók ott lehetünk mindenhol, és tudhatunk mi is
mindent. Az elbeszélt monológ technikáját alkalmazza. Hol a narrátor közli a
szereplő gondolatait, hol magától a szereplőtől idéz. Váltakoznak a nézőpontok,
szereplőről-szereplőre ugrál, így tartja mindig képben az olvasót. Itt is
ugyanúgy tudjuk, hogy mit érezhetnek a szereplők, és már nem egyetlen
személyről van szó. Tehát, levonhatjuk, hogy az auktoriális elbeszélésnél
olvasóként gyakran több mindent tudhatunk meg a cselekményből, mint az
én-elbeszélésnél.
Ez
előbbiekben felvázoltam azokat a dolgokat, amelyeket a legjobban észrevehetünk
a két különböző nézőpontnál. Nehéz a kettő között dönteni, hiszen gyakran, a
durvább vagy éppen személyesebb, intimebb eseményeknél szívesen maradnánk külső
szemlélők, teljes kívülállók, míg máshol szívesebben vetjük bele magunk a
történésekbe, és lennénk mi magunk a főszereplők. Sajnos, a mai napig nem tudok
dönteni, hogy melyiket szeretem jobban olvasni, de hát nem is muszáj! Vagy ha
igen, akkor mindenki döntse el magának. Én jól elvagyok mindkettővel.
Ria
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése