Sajnos most rohannom kell…

Azon gondolkodtam a minap, hogy ez a mondat bizony többször hagyja el a szánkat, mint kellene. És mivel amikor ez eszembe jutott, épp nem rohantam, belegondoltam, hogy ez mennyire rossz. Folyton sietünk, és még oda sem értünk egyik helyről a másikra, máris azon idegeskedünk, hogy hova kell még mennünk, mit kell még elintéznünk. Folyton pörgünk, lóhalálában élünk. De tulajdonképpen hová is szaladunk ennyire? Néha úgy érzem, hogy az életem egy maratoni futóverseny… és bizony néha én már a nyelvemet taposom fáradtságomban… Belegondoltam: mi van, ha olyan dolgok mellett szaladok el, amik nem jönnek vissza? Hisz annyi apró öröme van az életnek, amelyekről tudomást sem veszünk.

Ami viszont nagyobb probléma, hogy az embereknek sajnos egymásra sincs idejük. Hányszor fordul elő, hogy lerázunk valakit, mondván épp totál el vagyunk úszva mindennel, vagy meddig kell szervezni egy baráti összejövetelt, mire végre lesz belőle valami. És még akkor is kérdés, hogy hányan is vannak jelen… Oké, persze nekem sincs időm mindenkire, de a barátságokat akkor is ápolni kell, mert különben előbb-utóbb megszakadnak. És nem, nem elég az, ha a közösségi oldalon begépelünk egy gyors üzenetet! A személyes találkozást ugyanis előbb-utóbb ez nem pótolhatja. Nem is beszélve a szerelemről. Hányan vallják azt, hogy azért szinglik, mert épp nem fér bele egy kapcsolat az életükbe, vagy hány szakítás oka az, hogy a felek egyszerűen nem tudtak elég időt együtt tölteni, mert annyira elfoglaltak voltak? Persze muszáj tanulni, aztán pedig dolgozni, pénzt keresni, hisz az élet nem egyszerű. De nem is tart örökké… és ki kellene használnunk, mert később talán bánni fogjuk, hogy nem élveztük ki eléggé, vagy hagytuk, hogy bizonyos emberek kisétáljanak belőle. Belemennék mélyebben is ezekbe a dolgokba, de sajnos most rohannom kell… Bogi