Lassan
sántikálok az ajtóm felé, miután kisenyvedtem magam a taxiból. A bal lábam le
akar szakadni a helyéről, így nem nagyon terhelem, csak vonszolom magamat. Kibányászom
a kulcsom a táskából, de mihelyt bele akarom helyezni a zárba, kiesik a
kezemből. Ahogy utána kapok, belevágok a kezemmel a mellettem lévő korlátba, de
nem törődöm a pillanatnyi fájdalommal, ami végigrezeg a csontjaimban, inkább
gyorsan lehajolok a kulcsért. Szerencsémre nem ért egyetlen baleset sem, amikor
lehajoltam, de már visszafele nem volt ilyen szerencsém. Lendületből
megfejeltem a kilincset. És nehogy már, valami egyszerű kilincs legyen, ez
valami öntöttvas szörnyeteg, cikkcakkos szélekkel. Hülye viktoriánus házak!
Utálom a
mai napot! Utálom az életet! Az egész világot! Mindent! Becsapom magam mögött a
bejárati ajtót, lerugdosom a tropára ment cipőim, amelyek a kukában végzik fél
perc múlva. Már csak egy forró fürdőre, és egy forró kakaóra vágyok, utána
pedig csak el akarom felejteni a mai napot. Megnyitom a csapot a kád fölött, és
odateszek egy bögre tejet melegedni a mikroba. Levetem a ruháim, és próbálok
nem nézni a kék-zöld foltokra, amelyek a testem különböző pontjait díszítik.
Lehet, ki kellene néhány horzsolást tisztítani, de nincs hozzá erőm. Majd a víz
kitisztítja. Kiveszem a bögrém a mikróból, addig szóróm kakaóporral, amíg
krémes, sötétbarna színe nem lesz, nyomok rá egy kis tejszínhabot, majd házi
papucsomban átcsattogok a fürdőbe. Leteszem a kakaóm a kád szélére, elzárom a
csapot. Kicsi félek belemászni a vízbe, érzem előre, hogy fájni fog.
Beleereszkedem a kádba, közben halk káromkodások, és hangos sziszegések hagyják
el a számat. Ez csíp! Lehet mégis ki kellett volna tisztítanom előtte a
sebeket?
Nem sokáig
törődök vele, miután közrefog a víz melege, magamhoz veszem a kakaóm, hogy
lassan megigyam. Fáj minden tagom, de próbálok lazítani. Borzalmas napom volt.
Ha történt valami rossz dolog, rögtön követte egy még rosszabb. Az egész reggel
kezdődött…
Susie
Villog a név a kijelzőmön, egy perc kell,
hogy kapcsoljak. Felveszem a telefont, hiszen csak a főnököm.
-
Haló? –
hangom álmosságtól rekedt.
-
Beth! Hol
a francban vagy? 20 perc múlva konferencia. És te még sehol sem vagy!
Hallom, hogy dühös a hangja. De nem értem,
hogy mi a baja. Nem lehet, hogy késsek! Sose kések sehonnan!
-
Susie!
Hány óra van? – félve kérdezem meg. A szemem sarkából az órámra pillantom az
éjjeli szekrényen. Aszerint 3: 41 perc van.
-
Majdnem
háromnegyed tíz! Tízkor kezdődik a konferencia, és te tartod, az istenit neki!
-
Sajnálom
nagyon Susie! Máris megyek! Várj egy kicsit! Mondd, hogy nem a város másik
végébe kell mennem?
-
De, úgyhogy
nagyon siess! Így is késni fogsz egy minimálisan, de nem baj, majd addig
feltartom őket!
Ezzel egyszerűen kinyomta a telefont, és
pedig nem vártam sokáig, kiugortam az ágyból. Nagyon sietnem kellett. Ezen a
konferencián múlik szerzünk-e támogatókat vagy nem. Nem tudnék úgy élni, ha
miattam vesztettük volna el, úgy, hogy Susie teljesen megbízott bennem.
Beugrottam egy gyors zuhanyra és fogmosásra
a fürdőbe. A hajamat egy krokodilcsattal feltűztem, még csak nem is
fésülködtem, és sminkre sem volt időm. Annyi szerencsém volt, hogy a ruhát,
amit fel akarok ma venni, még tegnap este kikészítettem. Gyorsan magamra
kapkodtam, bár a harisnyával vigyáztam ki ne szakadjon. Belebújtam a magas
sarkúmba, felkaptam az aktatáskám, és már rohantam is a kocsim felé. Menet
közben próbáltam kiszámolni, hogy mennyi idő alatt érhetek oda, és mennyit
késhetek körülbelül, így ennek köszönhetően nem vettem észre a kisebb dombot az
elszáradt gallyakból. Belesétáltam az egészbe. Szerencsémre a szomszéd, aki a
fákat metszette, ott állt nem messze, így a karomnál fogva elkapott, mielőtt
elestem volna. Hiába nem estem el, de a harisnyámba beleakadt pár faág, így
amikor kikecmeregtem a kupacból, jó pár szakadás keletkezett rajta. Csak fújtam
egyet, megköszöntem a szomszédnak a kedvességét, és gyors léptékben a kocsimhoz
siettem. Bevágtam magam a kormány mögé, beindítottam az autót és kilőttem a
főút felé.
A főúton dugóba keveredtem. Ezért terveztem
el, hogy másfél órával előbb elindulok, hogy bőven legyen időm megtenni az
utat. Amíg kb. 10-15 km/h-val haladtam előre, úgy döntöttem, hogy leveszem a
harisnyám. Ez rossz ötlet volt. Épp a szoknyám alól rángattam kifele a
harisnyám, amikor kopogtatásra lettem figyelmes a mellettem lévő ablakon.
Féltem felpillantani, de mégis megtettem. Egy rendőr bámult le rám. Hát ez
vérciki!
-
Hölgyem,
kérem, húzza le az ablakot! – hallottam a hangját fojtottan.
Ott ültem, nagy szemeket rá meresztve,
miközben azon gondolkodtam mit is kellene csinálni. Lehúzni a harisnyát, majd
az ablakot, vagy rögtön az ablakkal kellene kezdeni. Az első opciót
választottam. Gyorsan lehúztam a bokámig, és már engedtem is le az ablakot.
-
Jó napot,
biztos úr! Miben segíthetek?
Nagyon reménykedek, hogy semmiben.
-
Hölgyem,
kérem az iratait! Közveszélyes, amit a kormány mögött művel, és akár balesetet
is okozhatna!
-
De, hiszen
csak 11 km/h-val megyek, épphogy gurulok, olyan dugó van!
-
Nem
érdekel, hölgyem! Kérjem, adja az iratait!
A fejem a kormányba akartam verni, de nem
adtam neki ekkora elégtételt. Előszedtem az irattartóm a táskámból, és vártam,
hogy kitöltse a csekket. Átnyújtotta, majd elmondta a teendőimet. Nem nagyon
figyeltem rá, inkább az egyre múló időd figyeltem. Két perccel múlt tíz. Nagyon
sokat fogok késni. Még minimum fél óra, mire odaérek. Ha így haladok, akkor soha
nem fogok odaérni. A letérőmnél már nem volt forgalom, így elég gyorsra vettem
a dolgot, túllépve a sebességhatárt is. Előzgettem jobbra-balra, bevágtam
ide-oda, de nem érdekelt. Hajtott a vágy, hogy minél hamarabb beérjek. Tízpercnyire
lehettem a célomtól, amikor megint Susie kezdett hívni. Felvettem gyorsan,
elhadartam neki, hogy tartson ki, mindjárt ott vagyok, majd lecsaptam. A kocsit
a parkoló fiúra hagytam, csak simán kiugrottam belőle, és már rohantam is a
főkapuk felé. A lift homályos visszatükröződésében próbáltam kicsit
összerendezni magam, de így is-úgyis őrültnek tűnhettem. Megkerestem a
tárgyalótermet, majd hangosan bekopogtam, és beléptem.
-
Elnézést a
késé… Bocsánat, rossz terem!
Amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan
távoztam is. Akkor melyik terembe lehet igazából? Ránézek az ajtóra, és csak
most látom, hogy ez a 322/D, miközben nekem a 322/B kell. Hoppá! Megszaporázom
lépteim, és ugyanolyan lendülettel lépek be ebbe a terembe is, mint az előzőbe.
De szerencsére ez már talált.
-
Elnézést a
késésért! Sajnos, a reggelem nem a tervezettek szerint alakult, de remélem,
megbocsátják nekem. Ha lenne még egy kis türelmük, akkor összeszerelném a
laptopom és a kivetítőt.
Gyorsan mozogtam, kiraktam a gépem,
összekötöttem a kivetítővel. Míg megjelent a képernyő, volt egy kis időm
végignézni a megjelenteken. Összesen tizenegy ember volt jelen, velem együtt
tizenkettő. Öt cég képviselteti magát, hogy a mi kisebb cégünknek támogatást
adnának, beszállnának szponzornak. Mindegyik cégtől két ember jött el, hogy több
szempontból elemezhessék az elmondottakat. Voltak fiatalok, és idősebbek is,
teljesen vegyesen. Az egyik férfi nagyon jól nézett ki, hatalom, és férfiasság
áradt belőle, de inkább áthaladtam felette, hiszen nagypályás fickónak tűnik,
nem hiszem, hogy én lennék az esete. Susie-hoz értem a nézelődés közben, aki
rám mosolygott, és felmutatta a hüvelyk ujját. Innen tudtam, hogy nem
haragszik, minden rendben van.
Belekezdtem a meggyőzésbe, és ahogy csak
tudtam mindent bevetettem. Ha felmerült egy kérdés válaszoltam, ahogy csak
tudtam, de ha valamit nem tudtam, akkor Susie-hoz fordultam segítségért. Nem
féltem megmutatni, hogy nem mindent tudok, de próbáltam őket azért meggyőzni,
hogy mégis elegendő a tudásom mindenhez. Ahogy a vegyes társaságot figyeltem,
volt, aki jegyzetelt, de volt, aki nem. Gondolom ők fejben mértek fel, vagy már
az elején eldöntötték mi lesz a sorsunk. Körülbelül egy fél órája beszélhettem,
amikor megszólalt a tűzriasztó. Mindannyian lefagytunk, nem tudtuk mit kellene
csinálni. Végül a sors döntött helyettünk.
Fentről a kis locsolókból elkezdett ömleni a
víz. Mindenki kapkodva összeszedte a cuccát, hogy mentsük, ami menthető, és az
ajtó irányába tolakodtunk. Próbáltam a laptopomat védeni a vízsugaraktól, de
féltem, hogy az előbbi vízpermet, már így is megtette a hatását. Egymás után
szállingóztunk ki. Volt, aki a liftre várt, míg mások a lépcső felé vették az
irányt. Susie-val egyöntetűen a lépcsőház fele indultunk. Nem akartunk még több
időt eltölteni az épületben. Mihelyst kiértünk a tömeggel együtt, észrevettük,
hogy az egyik fentebbi emelet lángolt. Csurom vizesen kint álltunk a szeles
időjárásban, így nem csoda, ha majd odafagytam.
Megbeszéltem Susie-val, hogy beszél az
ügyfelekkel, én pedig elindulok a szomszédos városba, hogy beadjam a szervizbe
a laptopom. Remélem, még helyre tudják hozni. Nem szeretnék venni egy teljesen
új gépet, főleg, mert most nem is lenne rá pénzem. Anélkül meg nem tudok
dolgozni.
Miután elkértem a kulcsomat a parkoló fiútól
elmentem megkeresni az autóm. Bekapcsoltam a légkondit, és próbáltam magamra
irányítani, hogy valamennyit szárítson rajtam. Lehúztam az ablakot is, hogy közben
a menetszél fújja a hajam. Próbáltam magam valamennyire rendbe hozni, hogy a
szervizbe valamelyest emberi lényként térjek be. Most kicsit örültem azért,
hogy nem volt időm sminkelni, most akkor teljesen bohócnak tűnnék. A főút most
csendes volt, így mehettem tovább minden fennakadás nélkül. A két város között
az autópályán kellett haladnom, de ott sem volt nagy forgalom. Már dél is
elmúlt, és az emberek eltűntek az utakról. Kicsit örültem neki, így minden
fennakadás nélkül érhetek célt.
Elértem a szomszédos város határát, már csak
a helyes utat kellett megtalálnom. Nem volt nehéz, csak pár utcán át kanyarodtam
jobbra-balra. Még mindig vizes voltam, de nem tehettem mást, ha a laptopomat
működőképes állapotba akartam hozni. Az ajtón belépve hűvös fogadott, ki is
rázott tőle a hideg.
-
Jó napot!
-
Miben
segíthetek?
Egy idősebb férfi jött ki a pult mögötti ajtón.
Elég meglepődött arcot vágott, amikor meglátta a fizimiskám.
-
Tűriadó
miatt elázott a laptopom, de rögtön idehoztam, hogy hátha tudnak vele valamit
kezdeni. Tudja, nem szeretnék egy újat venni.
-
Adja ide,
és töltse ki ezeket a lapokat. addig hátra viszem a gépét.
Elvettem a felém nyújtott lapot, és az
irataim alapján elkezdtem a kitöltésük. Csak pár alapadatot kellett beleírni,
úgyhogy hamar végeztem. Szétnézni sem volt időm, a férfi, aki átvette a
laptopom, már vissza is jött. Odanyújtottam felé a most már kitöltött lapokat.
-
Készen
vagyok. Akkor ennyi lenne, és majd értesítenek?
-
Majd
hívjuk, ha van valami.
-
Rendben.
Öhm.. köszönöm. Viszlát!
Kisiettem az üzletből, és már pattantam is
be az autómba. A légkondi még mindig járt, elfelejtettem lekapcsolni. Nem
nagyon törődtem vele, hiszen csak pár percre szaladtam be, hamar letudtam.
Lehet mégis aggódnom kellett volna. Erre akkor jöttem rá, amikor a kocsi
orrából gőz kezdett el felszállni, és alig volt időm lehúzódni, mielőtt teljesen
megadta magát. Súlyos nyögés hagyta el a számat, és hagytam a fejemet a
kormánykeréknek csapódni. Azután megint, újra és újra, amíg már hasogatni nem
kezdett. Előbányásztam a telefonom a táskámból, és hívtam a sárgaangyalt. Azt
mondták, pillanatnyilag nincs szabad kocsijuk, de mihelyst egy beérkezik,
rögtön kiküldik, ez olyan másfél óra lehet. Mikor letettem a telefont a sírás
kerülgetett. Már utáltam ezt a mai napot. A beígért járőr, aki addig figyel,
míg a vontató ide nem ér, húsz percen belül megérkezett. Pechemre az a kedves
biztos úr közeledett felém, aki reggel volt olyan szíves megbüntetni.
-
Jó napot
hölgyem! A rádión értesítettek minket, hogy itt áll az autópálya szélén,
teljesen egyedül. Kérem, jöjjön addig át a járőrautóba, ne üljön itt magában az
autójában!
Eddig nem emeletem fel a fejem, de most
kénytelen voltam. A kilincs után tapogatóztam, hogy ki tudjak szállni. Háttal a
rendőrnek álltam meg, lesimítottam a még mindig nedves, és nagyon gyűrött
szoknyám, majd megfordultam.
-
Jó napot,
biztos úr! Köszönöm, hogy a segítségemre siettek!
Még mindig próbálok nem pont rá nézni, hátha
nem ismer fel, de nincs ekkora szerencsém.
-
Várjon!
Nem maga az a nő, akit pár órával ezelőtt megbüntettem, mert vezetés közben
vetkőzött?
-
Hé, nem is
vetkőztem! Csak a harisnyámat húztam le magamról!
-
Az is
vetkőzés! Na, jöjjön, szálljon be a járőrautóba!
Utána megyek, majd beszállok hátra. Köszönöm
a társának, bemutatkozunk egymásnak. Sokkal rendesebb, mint a társa. Megkérdezi
mi történt velem, én meg kedvesen elmesélem. Mindketten jól kiröhögnek, emiatt
kicsit mérges leszek, és nem szólok hozzájuk a hátralévő egy órában. Ők maguk
között elbeszélgetnek, én meg csak nézek ki a fejemből.
Amikor megérkezett az autómentő, mindannyian
kiszálltunk az autóból, majd a rendőrök vissza a járőrautóba, én meg be az
autómentőbe. Visszafele haladtunk a város felé, ahol egy autószerelő műhelyt
kerestünk. Eddig még nem volt gondom a kocsimmal, így tanácsot kértem, hogy
melyiket ajánlaná. Oda elszállítottuk a kocsit, majd én ott is maradtam a
szerelővel beszélni, egy újabb csekkel a kezemben. Szorosra kellesz húzni a
következő hónapokban azt a nadrágszíjat. A bírság, a laptop, most a vontató, és
a szerelő. Elég volt mára. De a sors megint nem akarta, hogy így legyen.
Lestrapálva átsétáltam az utca túloldalán
lévő gyorsétteremhez, hogy végre valamilyen kaját juttassak a szervezetembe. Egy
kávét, és egy hamburgert rendeltem, megmaradtam annál, amit ismerek, és nem
lehet elrontani. Vagyis nagyon remélem. A pincérnő kihozta a rendelésem, én
szinte rávetettem magam, annyira éhes voltam már. Nem érdekelt, hogy a
hamburger mellé járó sült krumpli tocsogott a zsírtól, olyan jól esett. Gyorsan
behabzsoltam az egész adaggal, és az egészet leöblítettem a méreg erős
feketekávéval. Kifizettem a készpénzzel, amit mindig magamnál tartok, és
elindultam kifele. Az ajtóban éppen befele tartott egy fiatal pár, én pedig
félre álltam, hogy beengedjem őket. Kifele lépve még visszanéztem rájuk, és
ennek köszönhetően nem figyeltem, hogy merre lépek. A cipőm sarka beleakadt a
betonba süllyesztett fémrácsba, ami lábtörlőként szolgált, így mihelyst léptem
volna tovább a bal lábam megrándult, én pedig egyenesen előre estem.
Próbáltam tompítani az esésen, de így is a
bal könyökömre, és csípőmre érkeztem. Fájdalmasan nyöszörögve ültem fel.
Valahogyan nem érdekelt ki látta, és ki nem. Csak azzal törődtem, hogy a
lábamat próbáltam kiszabadítani a rácsok fogságából. A fiatal párból a férfi
visszafordult, hogy felsegítsen, de ahogy a bal lábamra ereszkedtem fájdalmas
sziszegés hagyta el a számat. Az úriember, Gabe, és a mennyasszonya Amber,
voltak olyan kedvesek, hogy bevittek a balesetire, és miután meggyőződtek, hogy
semmi bajom nem lesz, elmentek megebédelni, vagyis, ahogy az órám nézem, inkább
vacsorázni.
Fáradtan dőltem neki a várószobában a szék
háttámlájának. Az egész napi szerencsétlenség, balszerencse teljesen
kikészített. Csoda, hogy még nem lett valami súlyos bajom. Bár, ha azt nézzük,
hogy a bal bokám annyira lüktet, hogy már jobban örülnék, ha leesne a helyéről,
még nem jelenteném ki biztosan. Amíg a váróban ültem, egyre csak telt az idő.
Este öt is elmúlt mire beszólítottak. Fájdalmasan, a nővérre támaszkodva
bicegtem be a vizsgálóba. Egy nagyon kedves doktornő nézte meg a bokám, és el
is küldött röntgenre. Ez újabb órát jelentett.
Később kiderült, hogy nincs eltörve, csak
kificamítottam, így még gipszet sem adtak, a mankót pedig én utasítottam
vissza. Nem fogok sehova se menni otthonról, addig, amíg normálisan, bicegés
nélkül lábra nem tudok állni. Isten áldja, a TB-t, mert így nem kellett
semmiért fizetnem! Így is még a taxit, amit hívtam magamnak, le kell majd
rendezni.
És most itt
ülök egy kád vízben, a kakaómmal a kezemben. Sírhatnékom van az egész napot
átgondolva, de rájöttem, hogy nem érdemes sírni, amikor ezek még csak nem is a
legrosszabb dolgok. Nem akarom magam elszólni, hiszen, még bármi megtörténhet.
Amint ennek a gondolatomnak a végére értem, rögtön csöngeni is kezdett a
telefon. Nem akartam felvenni, de inkább nem kockáztattam hátha valami fontos.
Kikászálódtam a forró vízből, és vágyakozó pillantásokat lövellve a kád felé,
törölközőbe csavartam magam, és a háló felé indultam, ahol a táskámat hagytam.
-
Szia, Susie!
-
Szia, Beth! Kicsit lestrapáltnak tűnik a hangod.
-
Ha tudnád mi történt ma velem… De nem lényeges,
inkább mondjad, hogy miért is hívtál.
-
Azért hívtalak, mert végül sikerült egy új
időpontot megbeszélni a szponzorjelöltekkel, de az egyik elkérte a
telefonszámodat, és a címedet, mert személyesen szeretne veled beszélgetni.
Próbáltam kihúzni belőle valamit, hogy miért is akarja pontosan, de nem adott
rá megfelelő választ.
-
Mondd, hogy nem adtad meg neki egyiket sem!
-
Bobbal leellenőriztettem a férfit, és miután azt
mondta, hogy teljesen rendben, megadtam. Úgyhogy ne aggódj, én sem vagyok
hülye!
-
Hmm. Hát rendben, majd meglátjuk, mit szeretne.
Ha megtudom, akkor mindenféleképpen szólok neked. Azért köszi Susie, hogy
szóltál.
-
Igazán nincsmit! Szia!
Időm sem
volt mondani, hogy Szia!, máris letette. Értetlenül bámultam a telefonom, de
azután újra megcsörren. Egy teljesen ismeretlen szám villog a kijelzőmön.
Kicsit gondolkodom felvegyem-e, de végül úgy döntök, igen, mert hívhatnak a
kocsim vagy a laptopom miatt is.
-
Igen, tessék?
-
Jó estét, Bethani Ray-t keresem! – mély, férfias
hangot hallok a vonal túlsó végéről.
-
Igen, én vagyok. Miben segíthetek?
-
Nicholas Wayland vagyok. Ma már találkoztunk
egyszer, bár csak egy rövid időre.
Kicsit
gondolkodnom kell, hogy ki is lehet ez a Nicholas. Főleg, ha már találkoztunk
ma. Elkezdek gondolkodni, hol futhattunk össze, amikor eszembe jut, hogy mi a
neve. Wayland.
-
Nicholas Wayland, mint a Wayland Corporation
elnöke? – hitetlenkedek. Szóval ő volt az, aki elkérte a számomat.
-
Igen, mint az elnök. Elég érdekesen alakult a
mai konferencia, így nem tudtam Önnel a végén beszélni.
-
Mit szeretett volna velem beszélni?
-
Egy randit, remélem, eljön ma este velem
vacsorázni! Megszeretném, Önt ismerni.
Jézusom! Az
a pasi, akiről azt hittem észre se vesz, elhívott randizni. Kicsit gyanakodva
néztem körül, vajon hol a kandikamera, hiszen a mai napra már csak az hiányzott
volna. De sehol nem láttam semmit, így kezdtem reménykedni, hogy a
pechszériámnak mára lőttek. Nagyon remélem!
Így tehát
örömmel igent mondtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése