Az írás maga

Mostanában nagyon érdekel az írás. Leszűkítve persze nem a helyesírásra gondoltam, vagy egyéb más írásra, hanem az alkotásra, amikor egy művet hozunk létre. Amikor megírom a bejegyzéseim - amit magamban csak cikknek nevezek - sokszor nem is gondolkodom a témán, hanem, ami éppen foglalkoztat, azt írom meg. Most is így vagyok vele.

Művek írásával már évek óta foglalkozom, de, hogy napvilág is lássa, azt csak idén kezdtem el. Eddig az a tipikus az asztal-fióknak-író-emberke voltam. Mikor jött a blog ötlete, gondoltam bele, hogy talán mások is szívesen olvasnák, amit írok. Tehát belevágtunk a többi Kultúrbúvárossal. Azóta szinte leállíthatatlan vagyok. Novellák, és cikkek pattannak ki a fejemből, míg sajnos megkezdett regényemmel nem haladok valami sokat.

Sokszor felteszik azt a kérdést, hogy miért jó írni? Miért kezdtem el én magam is írni? Egyszerű válasz az lenne, hogy a képzeletem már nem bírta a túlterhelést, valahova le kellett adni. De igazából nem ez a valódi válasz. Senki nem ezért kezd el írni. Valami konkrét célja van. Érzéseit kifejezni, másokat, vagy saját magát szórakoztatni, vagy egyszerűen csak híresnek lenni.

Vizsgaidőszak, avagy vizsgaidősuck…

Nem bírom feldolgozni, egyszerűen nem tudok túljutni a traumán, hogy újra elkezdődött a vizsgaidőszak. Ugye nem csak én érzem úgy, hogy a szemeszter, ami kétszer olyan hosszú észrevétlenül elrepül, ez a néhány hét pedig éveknek tűnik? Oké, azért persze túl lehet élni ezt is. Eddig egy vizsgaidőszak van mögöttem, és lám, élek. De az biztos, hogy jó tíz évet öregedtem, mire végigcsináltam, és néha komolyan eljátszottam a diliház és a kényszerzubbony gondolatával… Élénken él az emlékezetemben az a bizonyos január, amikor is a boltban célirányosan rögtön a csokik felé vettem az irányt, amikor annyi energia italt ittam, hogy néha már biztos voltam a szívleállásban, és amikor jobban sajnáltam magam, mint úgy általában szoktam. Na de azért volt is rá okom… 7 vizsgát besűríteni egy hónapba? ! (Jó, persze van, aki most röhög, hogy csak 7? Na de azért így kezdésnek nekem ez épp elég volt. ) Mondjuk teljesíteni a vizsgákat szerintem azért annyira nem nehéz. Az a bizonyos görbülés csak bekövetkezik tán… (Bár lehet, később erről megváltozik a véleményem.) 

Kívülállók, vagy szereplők lennénk?

A címben felvetett kérdésre, elég nehéz választ adni. Nekem bizonyosan, viszont megeshet, hogy más olvasónak könnyebb lehet. Kérdésem arra vonatkozik, amikor olvasunk egy könyvet, akkor melyik nézőpontot – gondolok itt, a homodiegetikus- és a heterodiegetikus nézőpontra- részesítjük előnyben? Olvasóként teljesen más hatást ér el nálunk a megírt mű. Mindkét nézőpontra hoznék egy könyv példát. Homodiegetikus nézőpontban, azaz E/1. személyben írt könyvként Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadászok sorozatának Félúton a sírhoz című regényét mondanám, míg heterodiegetikus nézőpontból, azaz, amikor egy külső narrátor által, E/3. személyben olvassuk a történetet J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatának Éjsötét szerető regényét hoznám példának.

Mégis és mégsem

Boldognak lenni, mégis keseregni.

Oldottnak lenni, mégis befeszülni.

Gátakat áttörni, mégis megtorpanni.

Igyekezni folyton, mégis lemaradni.

Építeni bőszen, mégis lerombolni.

Sodródni az árral,

Ugyanaz a fabula, más szüzsé

VIGYÁZAT, SPOILER!

Esetleg, akinek kevésbé érthető a cím, annak röviden megmagyaráznám mit is jelent. A fabula alatt azt értem, amikor a történet megegyezik, míg a szüzsé az, amikor ugyanazt a történetet más kontextusban, és stílusban írják meg. Mostanában foglalkoztat ez a téma, hiszen annyi könyvet olvashatunk, amelyek ugyanarra az alap sztorira épülnek, csak más a szereplő, a környezet, vagy éppen a velük megtörténő cselekmény. De a lényegük mindnek ugyanaz!

Erre legjobb példának tudom hozni E. L. James Szürke ötven árnyalatának trilógiáját. Aki, egy kicsit ismeri a könyvet, tudja, hogy megjelenésekor mekkora botrányt kavart. Erőteljes szexuális tartalma miatt nevezik, vagy éppen gúnyolják mamipornónak. Lelkes olvasóként belevetettem magam a történetbe, és teljesen lekötött, hiszen még soha nem olvastam ilyet. Viszont később másképp láttam. Mivel nem vagyok híve a spoilernek, így, aki nem szeretné tudni, hogy mi fog történni ne olvassa el, mert rengeteg könyvnek fogom lelőni a „poénját”.

Visszatérve a Szürkéhez!

Görög isten

Féltem. Távol, több ezer kilométernyire az otthonomtól, egyedül, féltem. Kint vihar tombolt, az ablakon a spalettákat csak úgy zörgette az erős szél. Folyamatos mennydörgés rázta a falakat. Nagy csattanás. Nem messze csaphatott be egy villám. A spalettákon keresztül is átvilágít a folyamatos villámlás, ezzel rémisztően megnyújtva az árnyékokat.

Nem bírom tovább. Bebújok a takaró alá, a fejemre húzom. Nem véd meg semmitől, de legalább nem kell látnom a fény játékát. Olyan, mint gyerekkoromban. Akkor is a takaró alá menekültem a vihar elől. De itt más. Ott, akkor biztonságban éreztem magam, hiszen otthon voltam. Most egy teljesen idegen országban vagyok. alig pár napja érkeztem csak. Reménykedtem, hogy lesz időm megszokni az itteni életet, hiszen minimum egy évig fogok itt élni. De nem.

A vihar nem váratott magára. Ritka ilyenkor az ilyesfajta erős esőzés, de olykor-olykor előfordul. Tegnap még élveztem a forró nyári kánikulát, még volt időm kinézni a tengerpartra is, de ma már ki sem tettem a lábam. Az ég egész nap fekete volt, hideg szél fújt kint, az emberek alig mászkáltak kint az utcán. Egyedül reggel hallottam a dokkok felől a halpiacon nyüzsgő emberek zsivaját,

A TEK - hét margójára

Néha még nekem, kicsit visszafogottabb-inkább beülős-beszélgetős estéket kedvelő - fiatalnak is szüksége van egy kis bulizásra, erre pedig remek alkalom volt a múlt heti TEK búcsúztató az egyetemen. Ez nem épp kulturális esemény… sőt… De kell néha egy kis Majka is! Igen, Majka és a kultúra mondhatni nemigen vannak köszönő viszonyban sem. Leszögezném, nem a rappel van bajom! Magát a műfajt szeretem, viszont ózdi képviselőjét kevésbé. Nem tudom, hogy keveredtem a koncertjükre hétfőn, amely gyakorlatilag az első TEK - es buli volt. Egyrészt rábeszéltek, és egyébként is tanulni kellett volna, de kinek van már kedve ilyenkor? De nem mentegetem magam tovább, mert nemcsak elmentem Majkára, de nagyon jól is éreztem magam.  Este 11 körül kezdték a zenélést (vagyis valami olyasmit), a Kossuth kollégiumok közti szabadtéri színpadon, megnyitva ezzel a háromnapos tivornyát. Természetesen mondanom sem kell, hogy egy szöveget sem ismertem… Viszont a dalok végére minden refrén ment, és együtt üvöltöttem őket a tömeggel. Elkapott az életérzés! Ahogy a fények ide-oda cikáztak, és mindenki keze egyszerre emelkedett a levegőbe, hirtelen elhittem, hogy jó zenék mennek.

..ahogy a szürke hétköznapokba is vihetünk mindig egy kis színt...