Shakespeare-kihívás elfogadva– 39/1

Nem is olyan régen remek ötletem támadt. Nyáron elolvasom William Shakespeare összes művét, méghozzá ABC sorrendben. Persze, az alapötlet nem saját kútfőmből pattant ki, hanem Julia Quinn egyik kékharisnya főszereplőnője olvasott Shakespeare műveket ily módon. Akkor még hülyeségnek tartottam, most már nem. Én magam is belevágtam, méghozzá-e jeles napon (2014. 07. 09.). Hetente kétszer, amikor cikkeimet megírom, tudósítani fogok, hogyan is haladok a kihívással, illetve egy kis véleményt, kritikát is belecsempészek az elolvasott műről.

A kihíváshoz pár nappal ezelőtt megtettem az előkészületeket, interneten megkerestem Shakespeare összes műveinek listáját, majd Word-ben szépen ABC sorrendbe raktam (egyszerű lustaság). Sajnos itthon, könyvespolcaink rejtekében nem sok könyv található tőle, így gondoltam sokat fogok járni könyvtárba mostanság. Szerencsémre a sorrendben első könyvet idehaza is megtaláltam. A két veronai nemes.

III. HÍR- kisebb összefoglaló saját nézőpontból

Lehet mások számára a harmadik volt, viszont számomra az első. A Hajdúböszörményi Írótáborban töltött „hetem” egészen felemelő volt. 2014. június 24-től egészen június 28-ig tartott. Izgalmasnak ígérkezett, sokat vártam tőle. De soha nem hittem volna, hogy az elvárásaimat felülmúlja. Nem csak rengeteg tapasztalatot lehetett gyűjteni, hanem igazán érdekes ismeretségeket lehetett szerezni. A tábor lakói igazán sokszínűek voltak. Kicsik- nagyok egyaránt keveredtek. Kicsikként értsük a 14 év körülieket, egészen nagyoknak pedig a 50-60 éveseket. Igazán érdekes volt figyelni, ahogy mindenki mindenkivel beszélget, hiszen van közös téma. Rengeteg értelmes társalgást lefolytattam abban a pár napban, mind különböző emberrel. Érdekes volt hallani, hogy ki mit gondol erről vagy arról a dologról. De ugyebár nem csak ennyiből állt a tábor. Rengeteg program várta az ott lakókat.

Ha egy könyv beszélni tudna

Címem választása nem véletlen. Ez a könyv, amelyről most szó lesz, számomra egy ritka kincs. Olyan verses kötetről beszélek, amely könnyekig meghatott. Elsőként fordult velem ilyen először. Tegnap utaztam el érte, ráadásul egy dedikált példányért. Mit ne mondjak nagy volt az öröm.

A költő verseit nem ismertem eddig, kellően, hiszen csak táborbeli felolvasáskor hallottam tőle párat. Ott kezdtem érdeklődni az írása iránt, így felkerestem, hogy van-e még könyve. Jól tettem. Amikor olvasni kezdtem, elsőként csak ledöbbentem. Nyíltság és őszinteség sütött minden szóból. Egy olyan világot tár elénk, olvasók elé, amelyhez nagy akaraterő kellett, hogy kitárja. Ahogy olvassuk, úgy merülünk bele ebbe a világba, és kezdjük érezni a gyomor- és szívszorítást. Teljesen beleéljük magunkat.

Műfaji meghatározás- avagy, ne döntsék el helyettünk, mit olvassunk

Nem is olyan régen, amikor a kezembe fogtam egy könyvet, felháborodtam a benne megadott műfaji meghatározáson. Idézem: „Műfaj: női irodalom”. Kérem szépen, ez beskatulyázás! A barátaimmal is kisebb nagyobb vitába keveredtem, méghozzá abban a témában, hogy ki- mit olvas. Igenis bárki bármit olvashat! Miért ne lehetne, hogy egy idős, nagymama korú nő „tini regényt” olvasson? Miért ne lehetne, hogy egy nő thrillert, horrort vagy éppen sci-fit olvasson? Vagy fordítva, egy férfi miért ne olvashatna romantikus regényt? Ez mind egy nagy beskatulyázás! Bezárnak minket az elvárások!

Naplóregény- avagy, amit a mai napig nem értek

Ha megkérdeznék, hogy milyen naplóregényt olvastam, nem tudnék felsorolni mást, csak magyar írókat! Az első naplóregényem Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozata volt. Óriási hatást gyakorolt rám, hiszen teljesen más a naplóregény felépítése, mint egy sima, általánosan vett regénynek. Nem a homodiegetikus nézőpontról beszélek, hiszen rengeteg író ír E/1. személyben. Inkább arról lenne szó, hogy itt napokra van bontva a regény, és úgy van a történet is megírva, hogy az olvasó úgy érzi, hogy egy teljesen élő személy mindennapjairól olvas. Amikor Laura SzJG-jét olvastam, nagyon megszerettem ezt a műfajt, és több hasonló regényt is kezembe vettem (bár az SzJG verhetetlen): Tavi Kata: Nyitótánc, Kalapos Éva: D.A.C.. A D.A.C.-ról írt előző véleményemben pedzegettem, hogy nem stimmelt benne az időegyeztetés a naplóblog létrehozásának indokánál. És ehhez kapcsolódva hoznám fel a problémát, amit soha nem értettem. A teljességgel pontos, és tökéletes emlékezőtehetség.

Amiben Japán a legjobb

Ha azt mondom „manga”, akkor a legtöbb ember rögtön Japánra asszociál. Ez rendjén is van, hiszen a legjobbak, és maguk a kitalálók is a japánok. Viszont, már nem csak mangákról híresültek el, hanem az animéikről, és a nemrég térhódításnak indult visual novellekről is. Mint előző cikkemben, itt is kijelenteném, hogy itt is egyéni véleményre támaszkodva beszélnék, bárki másnak eltérhet ettől a véleménye.

Elsőként azzal a problémával kezdeném, hogy gyakran éri a manga/ visual novel/képregény olvasókat, hogy igazából nem is olvasnak, hanem csak a képeket nézegetik. Amit a kezükben tartanak, az nem számít könyvnek (értelmezésem szerint olyan könyvnek, amelyben komoly, hangoztatni való dolgokat írnak le, és biztos nem lesz benne rajz, kivéve, ha szakmaiság miatt kell), legfeljebb meséskönyvnek, amit a gyerekeknek gyártanak külön.

Mekkora hatása lehet egy könyvnek?

Múltkori cikkemben igencsak kihangsúlyoztam, hogy a D.A.C., mint tini-regény egyáltalán nem elfogadott számomra, és ha lehet, egy kamasz se olvassa el, hiszen olyan értékrendet mutat fel, ami nem követendő. Ebben a cikkemben, hasonló témát boncolgatnék, méghozzá, hogy mekkora hatása is lehet egy könyvnek. Mielőtt belekezdenék, kijelenteném, hogy ez csak az én véleményem, mások gondolhatják teljesen másképpen is.

Ha valaki olvas egy könyvet, és az tetszik is neki, akkor biztos nem maradhat el hatás nélkül. Valamit biztos ki fog váltani az olvasóban. Lehet éppen negatív, vagy lehet éppen pozitív is ez a hatás. Rengeteg olyan könyv, vagy éppen képregény van, amely különböző dolgokat váltott ki az emberekből.

D. A. C. – Amikor a szórakozásból felháborodás lesz

 Vigyázat, SPOILER veszély!

Megmondom őszintén, nagyon sok jót hallottam a könyvről, így nagy reményekkel vetettem bele magam. Lehet nem kellett volna ilyen reményeket táplálnom. Sajnos, azt sem mondhatom, hogy nem elkeserített, hanem teljes mértékben felháborított. Ez egy tiniknek szóló könyv, viszont olyan mondanivalót juttat el az olvasó fejébe, amelyet soha nem szabadott volna megírni, vagy csak akkor, ha azt jelzi a tartalma, hogy ez rossz, és soha ne csináljunk ilyeneket! Ilyenről itt szó sincs!

Megpróbálok valami rendszerszerűséget belevinni, kb. ahogy a könyv haladt, de elég nehéz lesz. Annyit el kell mondanom, hogy jó könyv lehetett volna (!), de nem lett az. Szóval, vegyük is sorba, hogy melyek azok az elemek, amiket egy tini könyvbe, soha nem szabad, szinte példaként odaállítani!

Az írás maga

Mostanában nagyon érdekel az írás. Leszűkítve persze nem a helyesírásra gondoltam, vagy egyéb más írásra, hanem az alkotásra, amikor egy művet hozunk létre. Amikor megírom a bejegyzéseim - amit magamban csak cikknek nevezek - sokszor nem is gondolkodom a témán, hanem, ami éppen foglalkoztat, azt írom meg. Most is így vagyok vele.

Művek írásával már évek óta foglalkozom, de, hogy napvilág is lássa, azt csak idén kezdtem el. Eddig az a tipikus az asztal-fióknak-író-emberke voltam. Mikor jött a blog ötlete, gondoltam bele, hogy talán mások is szívesen olvasnák, amit írok. Tehát belevágtunk a többi Kultúrbúvárossal. Azóta szinte leállíthatatlan vagyok. Novellák, és cikkek pattannak ki a fejemből, míg sajnos megkezdett regényemmel nem haladok valami sokat.

Sokszor felteszik azt a kérdést, hogy miért jó írni? Miért kezdtem el én magam is írni? Egyszerű válasz az lenne, hogy a képzeletem már nem bírta a túlterhelést, valahova le kellett adni. De igazából nem ez a valódi válasz. Senki nem ezért kezd el írni. Valami konkrét célja van. Érzéseit kifejezni, másokat, vagy saját magát szórakoztatni, vagy egyszerűen csak híresnek lenni.

Kívülállók, vagy szereplők lennénk?

A címben felvetett kérdésre, elég nehéz választ adni. Nekem bizonyosan, viszont megeshet, hogy más olvasónak könnyebb lehet. Kérdésem arra vonatkozik, amikor olvasunk egy könyvet, akkor melyik nézőpontot – gondolok itt, a homodiegetikus- és a heterodiegetikus nézőpontra- részesítjük előnyben? Olvasóként teljesen más hatást ér el nálunk a megírt mű. Mindkét nézőpontra hoznék egy könyv példát. Homodiegetikus nézőpontban, azaz E/1. személyben írt könyvként Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadászok sorozatának Félúton a sírhoz című regényét mondanám, míg heterodiegetikus nézőpontból, azaz, amikor egy külső narrátor által, E/3. személyben olvassuk a történetet J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatának Éjsötét szerető regényét hoznám példának.

Ugyanaz a fabula, más szüzsé

VIGYÁZAT, SPOILER!

Esetleg, akinek kevésbé érthető a cím, annak röviden megmagyaráznám mit is jelent. A fabula alatt azt értem, amikor a történet megegyezik, míg a szüzsé az, amikor ugyanazt a történetet más kontextusban, és stílusban írják meg. Mostanában foglalkoztat ez a téma, hiszen annyi könyvet olvashatunk, amelyek ugyanarra az alap sztorira épülnek, csak más a szereplő, a környezet, vagy éppen a velük megtörténő cselekmény. De a lényegük mindnek ugyanaz!

Erre legjobb példának tudom hozni E. L. James Szürke ötven árnyalatának trilógiáját. Aki, egy kicsit ismeri a könyvet, tudja, hogy megjelenésekor mekkora botrányt kavart. Erőteljes szexuális tartalma miatt nevezik, vagy éppen gúnyolják mamipornónak. Lelkes olvasóként belevetettem magam a történetbe, és teljesen lekötött, hiszen még soha nem olvastam ilyet. Viszont később másképp láttam. Mivel nem vagyok híve a spoilernek, így, aki nem szeretné tudni, hogy mi fog történni ne olvassa el, mert rengeteg könyvnek fogom lelőni a „poénját”.

Visszatérve a Szürkéhez!

Katy Evans: Real- Valós

Érdeklődve álltam neki elolvasni ezt a könyvet. Annyi jót hallottam róla, hogy felkeltette a kíváncsiságom, és hát a borító se semmi azért. Melyik nő nem akarna olvasni egy olyan könyvet, ahol egy bokszoló feszít a borítón, szép kockás hasakkal? Hát, nem sok. Mivel nem vagyok híve a spoilernek, így elég nehéz lesz kicsit bemutatni ezt a könyvet, mert az egyik dolog, ami jóváteszi a könyvet, annyira sok mindent elárulna, hogy akkor már nem lenne meg a varázs. De megpróbálom!

Szóval sok jót hallottam róla. A legfontosabb szempont viszont az volt, hogy végre nem egy lelki sérült, antiszociális, gazdag pasi könyvéről van szó (nem mondom, hogy azok rosszak, de már erős csömört kaptam tőlük), hanem egy teljesen alfahímről szól. Ez adta meg a kezdő lökést az elolvasásához. Elkezdtem olvasni, és nem akartam hinni a szememnek. Nem, nem azért mert annyira jó, hanem mert ugyanolyannak találtam, mint a többit. Sablonkönyvnek. De ezt az elején gondoltam!

Amikor jobban belemerültem a könyvbe, mert azért mégsem hagyhattam félbe, megtaláltam azt a pluszt, ami tetszett benne. Egyébként nem mondanám olyan jó könyvnek, hiszen sablonos. Lehet, hogy a szereplők nem ugranak rögtön az ágyba (végre valahol!),

Egy balszerencsés nap

Lassan sántikálok az ajtóm felé, miután kisenyvedtem magam a taxiból. A bal lábam le akar szakadni a helyéről, így nem nagyon terhelem, csak vonszolom magamat. Kibányászom a kulcsom a táskából, de mihelyt bele akarom helyezni a zárba, kiesik a kezemből. Ahogy utána kapok, belevágok a kezemmel a mellettem lévő korlátba, de nem törődöm a pillanatnyi fájdalommal, ami végigrezeg a csontjaimban, inkább gyorsan lehajolok a kulcsért. Szerencsémre nem ért egyetlen baleset sem, amikor lehajoltam, de már visszafele nem volt ilyen szerencsém. Lendületből megfejeltem a kilincset. És nehogy már, valami egyszerű kilincs legyen, ez valami öntöttvas szörnyeteg, cikkcakkos szélekkel. Hülye viktoriánus házak!

Utálom a mai napot! Utálom az életet! Az egész világot! Mindent! Becsapom magam mögött a bejárati ajtót, lerugdosom a tropára ment cipőim, amelyek a kukában végzik fél perc múlva. Már csak egy forró fürdőre, és egy forró kakaóra vágyok, utána pedig csak el akarom felejteni a mai napot. Megnyitom a csapot a kád fölött, és odateszek egy bögre tejet melegedni a mikroba. Levetem a ruháim, és próbálok nem nézni a kék-zöld foltokra, amelyek a testem különböző pontjait díszítik. Lehet, ki kellene néhány horzsolást tisztítani, de nincs hozzá erőm. Majd a víz kitisztítja. Kiveszem a bögrém a mikróból, addig szóróm kakaóporral, amíg krémes, sötétbarna színe nem lesz, nyomok rá egy kis tejszínhabot, majd házi papucsomban átcsattogok a fürdőbe. Leteszem a kakaóm a kád szélére, elzárom a csapot. Kicsi félek belemászni a vízbe, érzem előre, hogy fájni fog. Beleereszkedem a kádba, közben halk káromkodások, és hangos sziszegések hagyják el a számat. Ez csíp! Lehet mégis ki kellett volna tisztítanom előtte a sebeket?

Nem sokáig törődök vele, miután közrefog a víz melege, magamhoz veszem a kakaóm, hogy lassan megigyam. Fáj minden tagom, de próbálok lazítani. Borzalmas napom volt. Ha történt valami rossz dolog, rögtön követte egy még rosszabb. Az egész reggel kezdődött…

9.

Kilencedik életem,
engedem, hadd menjen.
Elfoszlik a semmiben,
magával ránt engem.

Süppedek a sötétben,
magányom kényelem,
súlytalan a félelem,

A beavatott

Veronica Roth, amerikai írónő regényét 2012-ben adták ki Magyarországon. Egy disztópiás, poszt apokaliptikus trilógia első részéről van szó. Mára már világhírű, s világsikerű regényről beszélhetünk.

Egy ismerősöm rakta ki a belőle megjelenő film trailerét. Megnéztem, és hiába angol volt (analfabéta vagyok hozzá, nem bírom felfogni), érdekelni kezdett. Így hát beszereztem magamnak is egy könyvet. Elkezdtem olvasni, aminek végül az lett a vége, hogy nem tudtam letenni. Magával ragadott az a világ, amit megteremtett az írónő. Teljesen beleéltem magam, és az a 440 oldal pillanatok alatt elrepült. Délután kezdtem neki, és másnapra már ki is olvastam. Hajnalig le se tudtam tenni, csak amikor már kiolvastam a könyvet. Azután pedig csak bámultam magam elé a semmibe.

Szerintem nem is pislogtam egy jó darabig. Nem tudtam gondolkodni, mert teljesen ledöbbentett a könyv. Érzések sokasága kavargott bennem. De legfőképpen azaz egy kérdés foglalkoztatott, hogy

Bomoljon a nép

Van egy regény, amit meg kell mindenkinek ismernie. Annyira jó, hogy hihetetlen. De mégsem az a leghihetetlenebb, hogy jó. Hanem az, hogy magyar erotikus thriller. Ez egy igazán ritka műfaj a magyar írók között, sőt Magyarországon, még nem is annyira felkapott. Most egy ilyen magyar regényről beszélek, amely megérdemli azt, hogy sokan megismerjék.

Lakatos Levente Bomlás könyve egyszerűen fantasztikus. A Dr. Lengyel sorozat második részeként jelent meg 2013-ban. Első része a Loveclub. Elsőként eléggé félve olvastam el, mert, hogy magyar. De utána be kellett látnom, hogy Levente igenis jól ír. Felvehetné a versenyt bármelyik külföldi íróval. A Bomlásnál ez az érzés csak megerősödött bennem. Ez az eddigi legjobb könyve! Levente könyvei egyre csak jobbak, és jobbak lesznek!

Az erotikus thriller egy nem igazán egy felkapott műfaj,

és le a kalappal Levente előtt, hogy bemerte vállalni, hogy ilyen műfajban fog írni. Ez az ő műfaja. Ma már el sem tudnám képzelni e nélkül a műfaj nélkül az életem. A könyvei egyszerűen magával ragadóak, eseménydúsak, szórakoztatóak, és nagyon bomlasztóak.

Dr. Lengyel a sorozat egyik „főszereplője”. Nem lehet nem szeretni őt.
Mikor olvastam a Bomlást, és Dr. Lengyel Dávidot láttam magam előtt, ahogyan a munkáját végzi, na, akkor döntöttem el, hogy én is kriminálpszichológus szeretnék lenni (az már más, hogy még nem sikerült). A munka, amit végez elképzelhetetlen. Maga, mint ember is elképzelhetetlen. Ezernyi arcot tudok magam elé képzelni róla,

Heti csaj

Vigyázat, Spoiler veszély!

Egy friss olvasmányélményemről szeretnék beszámolni, tegnap éjjel ugyanis egy nagyon jó könyvre bukkantam, és nem bírom ki, hogy ne osszam meg ezt másokkal is. Romantikus regényről van szó. A hímneműek most valószínűleg fintorra húzva szájukat máshová kattintottak… így mostmár nyugodtan áradozhatok róla. Ugyanis tényleg nagyon jó! Oké, persze nyilván hasonló a többi ilyen típusú regényhez, de mégsem sablonos. Sőt, nagyon is különleges. Egyébként Heti csaj a címe, Monica Murphy írta. Eszem ágában sem volt végigolvasni, úgy gondoltam, csak belelapozok, hogy megnézzem milyen… és nem bírtam letenni! A történet szerint Drew fiatal egyetemista, aki elképesztően jóképű, jól tanul és ráadásul az egyetemi focicsapat egyik legjobb játékosa, vagyis bomlanak utána a nők. Neki azonban nem kell kapcsolat, sőt még kaland sem. Csak egy álbarátnőt akar, ugyanis hálaadásra haza kell mennie, és be szeretne mutatni valakit otthon, hogy leszálljanak végre róla, amiért nincs senkije.

Hideg

Elmémben tükör,
Szép képet látok.
Éberen figyelem.

A feledés rám tör,
elnyom az álom.
Illan a fegyelem.

Félek egy részem,
tegnapról átok,
Már csak egy idegen.

Swati Avasthi: Ököl/Jog

Egy regény, amely felfedi az igazságot

2013-ban adták ki Magyarországon a Könyvmolyképző jóvoltából. Eleinte nem igazán akartam elolvasni. Nem tudtam miről szól, és a magyar címben sem volt semmi mondanivalója számomra. Ma már nem így gondolom.

Nemrég olvasnivaló híján elolvastam. Nagyon jól tettem. Erre a könyvre nem igazán vannak szavak. Ha soha nem olvastam volna, akkor bánnám (nézzétek el nekem ezt az oximoront). Ez az a mű, amit egyszer mindenkinek el kell olvasnia.

Végletekig izgalmas, felkavaró. Olyan érzéseket vált ki, amit nehéz szavakba önteni. Olvasod, és nem tudod letenni. Magával ragad a történet, az a szókimondás, amellyel Swati megírta ezt a művet, felejthetetlen. Teljesen őszinte. Egy szinte tabunak számító dologról ír, amelyről soha, senki nem beszél szívesen. Mi, akiknek soha nem volt részünk benne, nem tudjuk milyen érzés az, amikor azok fordulnak ellened, akiknek törődniük kellene veled, és szeretet nyújtani. Ehelyett ők adják az első pofont, ami ér az életben.

Impotens férfit keresek tartós kapcsolatra

Ritkán hallani német modern regényíróról, hát még sikeresről is. Gaby Hauptmann-t, mint írónőt valószínűleg közéjük lehet sorolni, hiszen rengeteg könyvet- szám szerint 24 önálló regényt és egy 9 részes sorozatot- tudhat maga mögött. Néhányat magyar nyelvre is lefordították, így biztosítva a könyvek terjesztését a hazánkban.

Az Impotens férfit keresek tartós kapcsolatra második könyvként jelent meg 1995-ben. Magyar fordítását 2005-ben adta ki az Atheneum Kiadó. Már a cím is figyelemfelkeltő és biztos, hogy felmerül bennünk a kérdés, hogy egyáltalán ki keresne impotens férfit? És mégis minek?

A mai világban annyira a testiségen van a hangsúly a kapcsolatokban, hogy az érdeklődő olvasók már csak azért is el fogja olvasni a könyvet, hogy megtudja mi is váltotta ki ezt a gondolatot egy nő fejében. Gaby Hauptmann ezzel jól megragadja az olvasó figyelmét.