Mégis és mégsem

Boldognak lenni, mégis keseregni.

Oldottnak lenni, mégis befeszülni.

Gátakat áttörni, mégis megtorpanni.

Igyekezni folyton, mégis lemaradni.

Építeni bőszen, mégis lerombolni.

Sodródni az árral,

Nap fele néz

Ahogy ígértem korábban, valóban elmélkedem egy kicsit, az előzőekben már megjelölt témában. Elöljáróban szólnék pár szót arról, hogy honnan is indult a dolog, és hová jutott eddig.

A Neokhrome biztosan a Nap felé nézett, hiszen utolsó lemezük címe nyomán, az együttes is a Perihelion nevet kapta. Úgy gondolták, a Neokhrome név már nem azt a tartalmat képviseli, amit ők. Ez egyébként már a Perihelion című lemezen is megfigyelhető. Összehasonlításként itt egy…:

…régebbi dal: https://www.youtube.com/watch?v=iBTjbagkgU0

…az újabb vonalból is egy: https://www.youtube.com/watch?v=aWr0KBQ-1xs

…illetve már Perihelion néven futva: https://www.youtube.com/watch?v=nWjm1qhpcLo

Az első videónál volt korábbi vonal is, de aki nem hiszi, és mégis érdekli ez a dolog, az járjon utána! Egyébként sokan tartják a Thy Catafalque-hoz hasonlónak az új vonalat, bennem valahogy nem merült ez fel, csak miután megemlítették nekem. Talán használnak az egyébként műfajra jellemző közös eszközöket, de nekem nem ugyanazt a hangulatot adja.

Az én szívemhez az újabb, akár avantgárd metálnak is nevezhető vonal áll közelebb.

9.

Kilencedik életem,
engedem, hadd menjen.
Elfoszlik a semmiben,
magával ránt engem.

Süppedek a sötétben,
magányom kényelem,
súlytalan a félelem,

Hideg

Elmémben tükör,
Szép képet látok.
Éberen figyelem.

A feledés rám tör,
elnyom az álom.
Illan a fegyelem.

Félek egy részem,
tegnapról átok,
Már csak egy idegen.

Kávészünet koncert- Debrecen

Mint látjátok, nem is olyan rég, pontosan 2014. április 11-én, a költészet napján koncerten voltam, méghozzá, egy Kávészünet koncerten. Az Apolló moziban tartották, teljesen ingyenes belépéssel lehetett részt venni 19.00 órától a Nagy teremben. Mivel hazudni nem akarok, és ömlengeni sem, így annyit jegyeznék meg, hogy IMÁDTAM!

Igazából nagyon élveztem a koncertet. Nagy bátran beültem az első sorba. Mikor még nem kezdődött el, jó ötletnek tartottam. Utána már nem annyira. Feszengtem az elején nagyon. Inkább csak lelkesen, mosolyogva néztem a zenekar ismert- ismeretlen tagjait.

Nagy vigyorral fejemen tapsikáltam a számok végén (szerintem kicsit ijesztő lehettem a színpadról, de hát ez van). Nem mertem énekelni azokat a számokat, amiket ismertem, mert meg kell jegyeznem, nem mindent ismertem. De, legalább tanultam valami újat.

Kávészünet: Egyszer csak…

Mondhatnám, hogy ez a zene mindent megváltoztat, de igazából nem. Ez a zene teljes mást vált ki az emberből. Valami sötétet, felkavarót.

Elsőnek felveszi a szíved a ritmust, amit a szívmonitor zaja ad. Hallod azt a furcsa berregő hangot. Hideg borsódzik tőle a hátadon. És ekkor megszólal, az a monoton hang, amelynek egy suttogó árnyéka van. A bőröd elkezd bizseregni. Gombóc kezd keletkezni a torkodban, nehézzé válik a nyelés.

Hatásszünet. Egy hátborzongató hang cikázik végig az idegeiden. Kezdődik az ének, újra a szívmonitor, és az a hang. Kiráz a hideg. A szíved felgyorsul arra az ütemre, amit hallasz. Teljesen beleéled magad.

Amit énekel, a szöveg. Maga a szöveg is valami sötét, amit, ha magában olvasol se hagy nyugodni. De így! A hatás csak megsokszorozódik.