Shakespeare-kihívás elfogadva– 39/1

Nem is olyan régen remek ötletem támadt. Nyáron elolvasom William Shakespeare összes művét, méghozzá ABC sorrendben. Persze, az alapötlet nem saját kútfőmből pattant ki, hanem Julia Quinn egyik kékharisnya főszereplőnője olvasott Shakespeare műveket ily módon. Akkor még hülyeségnek tartottam, most már nem. Én magam is belevágtam, méghozzá-e jeles napon (2014. 07. 09.). Hetente kétszer, amikor cikkeimet megírom, tudósítani fogok, hogyan is haladok a kihívással, illetve egy kis véleményt, kritikát is belecsempészek az elolvasott műről.

A kihíváshoz pár nappal ezelőtt megtettem az előkészületeket, interneten megkerestem Shakespeare összes műveinek listáját, majd Word-ben szépen ABC sorrendbe raktam (egyszerű lustaság). Sajnos itthon, könyvespolcaink rejtekében nem sok könyv található tőle, így gondoltam sokat fogok járni könyvtárba mostanság. Szerencsémre a sorrendben első könyvet idehaza is megtaláltam. A két veronai nemes.

Agyő, vizsgák, hello élet!

Kicsit több, mint egy hónapja - ekkor írtam meg a vizsgaidőszakról való utálkozásomat, elkezdve a készülést, mondanom sem kell, erős hányingert érezve közben. És hihetetlen, de most búcsúztatom a második félévet is! Nemrég volt az utolsó vizsgám, vége van. Most, ahogy leírom, tudatosul bennem igazán. Csak az tudhatja, hogy miről beszélek, aki élt már át vizsgákra készülős, szörnyűséges hónapokat. Amikor nem tudod, milyen nap van, mi történik épp körülötted, sőt már néha azt sem, hogy miért is mentél egyetemre… Ismerős? De aztán, amikor mindennel kész vagy, minden sikerült, az a bizonyos érzés… Felbecsülhetetlen. Én pedig most érzem!

III. HÍR- kisebb összefoglaló saját nézőpontból

Lehet mások számára a harmadik volt, viszont számomra az első. A Hajdúböszörményi Írótáborban töltött „hetem” egészen felemelő volt. 2014. június 24-től egészen június 28-ig tartott. Izgalmasnak ígérkezett, sokat vártam tőle. De soha nem hittem volna, hogy az elvárásaimat felülmúlja. Nem csak rengeteg tapasztalatot lehetett gyűjteni, hanem igazán érdekes ismeretségeket lehetett szerezni. A tábor lakói igazán sokszínűek voltak. Kicsik- nagyok egyaránt keveredtek. Kicsikként értsük a 14 év körülieket, egészen nagyoknak pedig a 50-60 éveseket. Igazán érdekes volt figyelni, ahogy mindenki mindenkivel beszélget, hiszen van közös téma. Rengeteg értelmes társalgást lefolytattam abban a pár napban, mind különböző emberrel. Érdekes volt hallani, hogy ki mit gondol erről vagy arról a dologról. De ugyebár nem csak ennyiből állt a tábor. Rengeteg program várta az ott lakókat.

Ha egy könyv beszélni tudna

Címem választása nem véletlen. Ez a könyv, amelyről most szó lesz, számomra egy ritka kincs. Olyan verses kötetről beszélek, amely könnyekig meghatott. Elsőként fordult velem ilyen először. Tegnap utaztam el érte, ráadásul egy dedikált példányért. Mit ne mondjak nagy volt az öröm.

A költő verseit nem ismertem eddig, kellően, hiszen csak táborbeli felolvasáskor hallottam tőle párat. Ott kezdtem érdeklődni az írása iránt, így felkerestem, hogy van-e még könyve. Jól tettem. Amikor olvasni kezdtem, elsőként csak ledöbbentem. Nyíltság és őszinteség sütött minden szóból. Egy olyan világot tár elénk, olvasók elé, amelyhez nagy akaraterő kellett, hogy kitárja. Ahogy olvassuk, úgy merülünk bele ebbe a világba, és kezdjük érezni a gyomor- és szívszorítást. Teljesen beleéljük magunkat.

A „konyhafilozófiáról”

Ha lenne olyan szak, hogy „konyhafilozófia”, akkor szerintem én biztosan oda járnék. Elmélkednék az élet nagy dolgairól - de nyilván teljesen amatőr, már-már szégyenletes módon. Mindenféle filozófiai előképzettség, és persze tehetség nélkül. Szeretném, komolyan. De nincs ilyen szak. Pedig milyen jól hangzana: Dr. XY, konyhafilozófus. Na, jó, befejeztem… Szóval, mivel nincs lehetőségem konyha filozofálni egyetemi keretek között, így általában az írásaimban szeretem kiélni eme hajlamaimat. Ennek pedig ti isszátok meg a levét, kedves olvasók…

Vagy mégsem? Mr. D. írt már olyan cikket, hogy a populáris irodalom védőbeszéde, én pedig most a konyhafilozófia védőbeszédét alkottam meg. Mivel nemcsak a filozófiához, de a védőbeszéd íráshoz sem értek, így ez is rettentően amatőr lesz – gondoltam szólok.

Műfaji meghatározás- avagy, ne döntsék el helyettünk, mit olvassunk

Nem is olyan régen, amikor a kezembe fogtam egy könyvet, felháborodtam a benne megadott műfaji meghatározáson. Idézem: „Műfaj: női irodalom”. Kérem szépen, ez beskatulyázás! A barátaimmal is kisebb nagyobb vitába keveredtem, méghozzá abban a témában, hogy ki- mit olvas. Igenis bárki bármit olvashat! Miért ne lehetne, hogy egy idős, nagymama korú nő „tini regényt” olvasson? Miért ne lehetne, hogy egy nő thrillert, horrort vagy éppen sci-fit olvasson? Vagy fordítva, egy férfi miért ne olvashatna romantikus regényt? Ez mind egy nagy beskatulyázás! Bezárnak minket az elvárások!

Naplóregény- avagy, amit a mai napig nem értek

Ha megkérdeznék, hogy milyen naplóregényt olvastam, nem tudnék felsorolni mást, csak magyar írókat! Az első naplóregényem Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozata volt. Óriási hatást gyakorolt rám, hiszen teljesen más a naplóregény felépítése, mint egy sima, általánosan vett regénynek. Nem a homodiegetikus nézőpontról beszélek, hiszen rengeteg író ír E/1. személyben. Inkább arról lenne szó, hogy itt napokra van bontva a regény, és úgy van a történet is megírva, hogy az olvasó úgy érzi, hogy egy teljesen élő személy mindennapjairól olvas. Amikor Laura SzJG-jét olvastam, nagyon megszerettem ezt a műfajt, és több hasonló regényt is kezembe vettem (bár az SzJG verhetetlen): Tavi Kata: Nyitótánc, Kalapos Éva: D.A.C.. A D.A.C.-ról írt előző véleményemben pedzegettem, hogy nem stimmelt benne az időegyeztetés a naplóblog létrehozásának indokánál. És ehhez kapcsolódva hoznám fel a problémát, amit soha nem értettem. A teljességgel pontos, és tökéletes emlékezőtehetség.

Az őslakó

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 87 perc, 2007

Stereo

rendező: Richard Schenkman

forgatókönyvíró: Jerome Bixby

operatőr: Afshin Shahidi

zene: Mark Hinton Stewart

vágó: Neil Grieve

szereplő(k):

William Katt (Art)

John Billingsley (Harry)

Ellen Crawford (Edith)

David Lee Smith (John Oldman)

Tony Todd (Dan)

Be kell, valljam, hogy életemben nem láttam ilyen zseniális filmet! Egy ismerősöm ajánlására vetemedtem arra, hogy megnézem ezt a filmet. Elsőnek kételkedtem abban, hogy teljes figyelmem leköti majd, viszont nagyon kellemeset csalódtam. Filmekben, és könyvekben a mai drámák nem az én műfajom, de ez a történet teljesen megfogott.

A nyugalom - Filmkritika

A nyugalom

színes, magyar filmdráma, 108 perc, 2008

rendező: Alföldi Róbert

író: Bartis Attila

forgatókönyvíró: Garaczi László

operatőr: Babos Tamás

producer: Bodzsár István

gyártásvezető: Pék Csaba

szereplő(k):

Udvaros Dorottya (Weér Rebeka)

Makranczi Zalán (Weér Andor)

Gryllus Dorka (Fehér Eszter)

Hernádi Judit (Jordán Éva)

Láng Annamária (Weér Judit)

Ujlaki Dénes (Taxis)

Gálffi László (Mentős)

Nagy Mari (Kurva)

Mondanám, hogy ez az adaptáció megfogott, de sajnos nem. Alföldi rendezésével néztem meg a 2. változatot (van 2006-os is), és olyan sokat vártam tőle megnézetlenül is. Míg a könyvben, amit Bartis Attila írt, legalább volt olyan dolog a szereplők életével kapcsolatban, amit tudtam hova tenni, addig itt, a filmben semmi. Ha nem tudtam volna, hogy miről szól a könyv, akkor teljes értetlenséggel álltam volna a tv előtt. Így be kell vallanom, de nagy csalódást okozott az Alföldi-féle változat.

Persze sok mindenben megtartották ugyanazokat az elemeket, de az adaptáció így is csalódás maradt. Persze a könyvre se mondanám, hogy a kedvencem, vagy egy álom lenne olvasni, de legalább jobban megfogott. Találtam benne egy kis József Attilás beütést, - mármint a történetben- így kicsit érdekesebbé váltak a dolgok, hiszen sok elem nagyon hasonló volt, mint a Szabad ötletek-jegyzékében. Igazából a könyv kesze-kuszasága teljesen elrettentő lehet. Nehéz úgy olvasni egy művet, hogy semmilyen biztos pontot nem találunk, amelynek vonalán elindulhatunk, és úgy követhetjük az eseményeket. Nehéz, de nem lehetetlen!

A könyv eme sajátosságát azért is hoztam szóba, mert az egyetlen dolog, ami a filmben teljesen tisztelhető volt, az az, hogy az Alföldi Róbert rendezése, egy teljesen összefüggő, és nem ide-oda ugráló filmmé tette. Persze nem az előbbi állításomat cáfolnám meg, hogy érthető a film a könyv nélkül, hanem arra mutatnák rá, hogy amíg a könyv össze-vissza ugrál az idősíkokban, addig a filmben mindent folyamatosan tudunk nézni. Andor egy rövidebb életszakaszát tudjuk végig kísérni, és belepillanthatunk gyermekéveibe is. Az anyja, Rebeka vagy Andor flashbakcjei vezetnek vissza minket a gyerekkori, meghatározó mozzanatokra. Ezekkel még valamelyest érhetőek is a történetek, de még így se teljesen. A film legnagyobb hibája, így még mindig az, hogy nem érthető a történet.

Nem egymagamban néztem meg a filmet, hanem egy olyan személlyel, aki nem olvasta a könyvet. Ekkor döbbentem rá, hogy az alapmű ismerete nélkül, egy átlagos filmnéző nem fogja érteni. A kisebb utalásokat, amiket végig az orrunk előtt húznak el, nem tudják majd hova tenni, belekapcsolni a történetbe. Nem fogják tudni összekapcsolni azt a rengeteg dolgot, amit a könyvből megtudunk, de a filmből – idő híján, vagy hasonló ok miatt - ki kellett hagyni. Olyan okokra gondolok, amelyek meghatároznak bizonyos dolgokat. Például az anya -, a nővér művész-, és a kurva nevének egyezése. Ezek az adaptációban teljesen kimaradt szálak, míg a könyvben egy főbb motívumnak is lehet nevezni.

Most a filmről magáról áttérnék kicsit a szereplőkre. Számomra teljesen ismeretlen szereplők játszották a karaltereket. Egyedül Hernádi Juditot ismertem fel a szereplők közül, akinek játékát egyébként nagyon szeretem. Mondanám, hogy itt is szerettem, mint színésznőt, de sajnos nem. Ennek oka inkább az lehet, hogy kit játszott el a történetből (Jordán Éva), de attól még nem ez a legjobb alakítása, láttam már sokkal jobb szerepben, amit jobban tudott alakítani. Viszont, akinek a játéka tényleg jó volt, és értékelhető, az Udvaros Dorottya. A könyvben „megismert” nőt egészen hihetően alakítja, és annyira valósághű, hogy a néző érzi a megvetést, a sajnálatot, amit a való életben, egy hasonló esetben érezne. Persze az Andort játszó Makranczi Zalán teljesítményét se lehetne rossznak hívni, hiszen eléggé jól alakítja a főszereplőt, de csak néhány kivételes helyzetben. Olyankor, amikor magához a színészhez, az emberhez nem illet az eljátszott szerep, csalódnom kellett benne, és így elveszítette azt a presztízst, amit kiérdemelt volna, mint főszereplő. Így maradt a legjobb szereplőnek Udvaros Dorottya.

Ajánlanám ezt a filmet megnézésre, de szerintem elég, ha csak a könyvet olvassa el, és utána döntsön. Eleve, aki nem ismeri a történetet, nem fogja érteni a filmet, így mindenképpen a könyvvel kellene kezdenie. De figyelmeztetésként: csak erősidegzetűeknek!

Ria

Amiben Japán a legjobb

Ha azt mondom „manga”, akkor a legtöbb ember rögtön Japánra asszociál. Ez rendjén is van, hiszen a legjobbak, és maguk a kitalálók is a japánok. Viszont, már nem csak mangákról híresültek el, hanem az animéikről, és a nemrég térhódításnak indult visual novellekről is. Mint előző cikkemben, itt is kijelenteném, hogy itt is egyéni véleményre támaszkodva beszélnék, bárki másnak eltérhet ettől a véleménye.

Elsőként azzal a problémával kezdeném, hogy gyakran éri a manga/ visual novel/képregény olvasókat, hogy igazából nem is olvasnak, hanem csak a képeket nézegetik. Amit a kezükben tartanak, az nem számít könyvnek (értelmezésem szerint olyan könyvnek, amelyben komoly, hangoztatni való dolgokat írnak le, és biztos nem lesz benne rajz, kivéve, ha szakmaiság miatt kell), legfeljebb meséskönyvnek, amit a gyerekeknek gyártanak külön.

Mekkora hatása lehet egy könyvnek?

Múltkori cikkemben igencsak kihangsúlyoztam, hogy a D.A.C., mint tini-regény egyáltalán nem elfogadott számomra, és ha lehet, egy kamasz se olvassa el, hiszen olyan értékrendet mutat fel, ami nem követendő. Ebben a cikkemben, hasonló témát boncolgatnék, méghozzá, hogy mekkora hatása is lehet egy könyvnek. Mielőtt belekezdenék, kijelenteném, hogy ez csak az én véleményem, mások gondolhatják teljesen másképpen is.

Ha valaki olvas egy könyvet, és az tetszik is neki, akkor biztos nem maradhat el hatás nélkül. Valamit biztos ki fog váltani az olvasóban. Lehet éppen negatív, vagy lehet éppen pozitív is ez a hatás. Rengeteg olyan könyv, vagy éppen képregény van, amely különböző dolgokat váltott ki az emberekből.

Légy boldog!

Most gondolhatod, hogy köszi, a jó tanácsot… De eme kis írással ösztönözni is akarlak a boldogságra! Hogy miért, azt ne kérdezd. Talán saját magam is győzködöm, ki tudja… Szóval a minap épp idézeteket olvasgattam - nem, nem azért, hogy a csücsörítős, mellkidobós képem mellé kitegyek valami nagyon bölcs gondolatot –, és a boldogságról számtalan, nagyon jó részletet találtam. Egy Anthony Robbins által írt idézet különösen megfogott: "Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad - egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod." 

Megvámpírosodtam

Arra keltem fel, hogy meghaltam. Hogy honnan tudtam? Sejtelmem sem volt. De az biztos, hogy valami megváltozott bennem, körülöttem. Minden más lett. Kezdve azzal, hogy azt sem tudtam hol vagyok. A mennyben? Vagy talán a pokolban? Ha a mennyben lennék, akkor biztos nem lenne ennyire csont vacogtató hideg, kellemes meleg ölelne körül. És hát a pokolban meg végképp nem lenne hideg. Ott inkább azzal lenne a gond, hogy meg akarok gyulladni. Szó szerint!

Segíthetek?

"Bölcsészkarra akarsz menni?

És hova tovább utána?

KFC vagy Burger King?”

Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések hagyták el jó pár ember száját, amikor elhatároztam, hogy bölcsészkarra adom be a jelentkezésemet. Mint mindenki, én is azzal érveltem, hogy szeretek olvasni, írni és érdekel az irodalom. Nem tudtam ennél többet, de ennek már lassan egy éve…

D. A. C. – Amikor a szórakozásból felháborodás lesz

 Vigyázat, SPOILER veszély!

Megmondom őszintén, nagyon sok jót hallottam a könyvről, így nagy reményekkel vetettem bele magam. Lehet nem kellett volna ilyen reményeket táplálnom. Sajnos, azt sem mondhatom, hogy nem elkeserített, hanem teljes mértékben felháborított. Ez egy tiniknek szóló könyv, viszont olyan mondanivalót juttat el az olvasó fejébe, amelyet soha nem szabadott volna megírni, vagy csak akkor, ha azt jelzi a tartalma, hogy ez rossz, és soha ne csináljunk ilyeneket! Ilyenről itt szó sincs!

Megpróbálok valami rendszerszerűséget belevinni, kb. ahogy a könyv haladt, de elég nehéz lesz. Annyit el kell mondanom, hogy jó könyv lehetett volna (!), de nem lett az. Szóval, vegyük is sorba, hogy melyek azok az elemek, amiket egy tini könyvbe, soha nem szabad, szinte példaként odaállítani!

Az írás maga

Mostanában nagyon érdekel az írás. Leszűkítve persze nem a helyesírásra gondoltam, vagy egyéb más írásra, hanem az alkotásra, amikor egy művet hozunk létre. Amikor megírom a bejegyzéseim - amit magamban csak cikknek nevezek - sokszor nem is gondolkodom a témán, hanem, ami éppen foglalkoztat, azt írom meg. Most is így vagyok vele.

Művek írásával már évek óta foglalkozom, de, hogy napvilág is lássa, azt csak idén kezdtem el. Eddig az a tipikus az asztal-fióknak-író-emberke voltam. Mikor jött a blog ötlete, gondoltam bele, hogy talán mások is szívesen olvasnák, amit írok. Tehát belevágtunk a többi Kultúrbúvárossal. Azóta szinte leállíthatatlan vagyok. Novellák, és cikkek pattannak ki a fejemből, míg sajnos megkezdett regényemmel nem haladok valami sokat.

Sokszor felteszik azt a kérdést, hogy miért jó írni? Miért kezdtem el én magam is írni? Egyszerű válasz az lenne, hogy a képzeletem már nem bírta a túlterhelést, valahova le kellett adni. De igazából nem ez a valódi válasz. Senki nem ezért kezd el írni. Valami konkrét célja van. Érzéseit kifejezni, másokat, vagy saját magát szórakoztatni, vagy egyszerűen csak híresnek lenni.

Vizsgaidőszak, avagy vizsgaidősuck…

Nem bírom feldolgozni, egyszerűen nem tudok túljutni a traumán, hogy újra elkezdődött a vizsgaidőszak. Ugye nem csak én érzem úgy, hogy a szemeszter, ami kétszer olyan hosszú észrevétlenül elrepül, ez a néhány hét pedig éveknek tűnik? Oké, azért persze túl lehet élni ezt is. Eddig egy vizsgaidőszak van mögöttem, és lám, élek. De az biztos, hogy jó tíz évet öregedtem, mire végigcsináltam, és néha komolyan eljátszottam a diliház és a kényszerzubbony gondolatával… Élénken él az emlékezetemben az a bizonyos január, amikor is a boltban célirányosan rögtön a csokik felé vettem az irányt, amikor annyi energia italt ittam, hogy néha már biztos voltam a szívleállásban, és amikor jobban sajnáltam magam, mint úgy általában szoktam. Na de azért volt is rá okom… 7 vizsgát besűríteni egy hónapba? ! (Jó, persze van, aki most röhög, hogy csak 7? Na de azért így kezdésnek nekem ez épp elég volt. ) Mondjuk teljesíteni a vizsgákat szerintem azért annyira nem nehéz. Az a bizonyos görbülés csak bekövetkezik tán… (Bár lehet, később erről megváltozik a véleményem.) 

Kívülállók, vagy szereplők lennénk?

A címben felvetett kérdésre, elég nehéz választ adni. Nekem bizonyosan, viszont megeshet, hogy más olvasónak könnyebb lehet. Kérdésem arra vonatkozik, amikor olvasunk egy könyvet, akkor melyik nézőpontot – gondolok itt, a homodiegetikus- és a heterodiegetikus nézőpontra- részesítjük előnyben? Olvasóként teljesen más hatást ér el nálunk a megírt mű. Mindkét nézőpontra hoznék egy könyv példát. Homodiegetikus nézőpontban, azaz E/1. személyben írt könyvként Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadászok sorozatának Félúton a sírhoz című regényét mondanám, míg heterodiegetikus nézőpontból, azaz, amikor egy külső narrátor által, E/3. személyben olvassuk a történetet J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatának Éjsötét szerető regényét hoznám példának.

Mégis és mégsem

Boldognak lenni, mégis keseregni.

Oldottnak lenni, mégis befeszülni.

Gátakat áttörni, mégis megtorpanni.

Igyekezni folyton, mégis lemaradni.

Építeni bőszen, mégis lerombolni.

Sodródni az árral,

Ugyanaz a fabula, más szüzsé

VIGYÁZAT, SPOILER!

Esetleg, akinek kevésbé érthető a cím, annak röviden megmagyaráznám mit is jelent. A fabula alatt azt értem, amikor a történet megegyezik, míg a szüzsé az, amikor ugyanazt a történetet más kontextusban, és stílusban írják meg. Mostanában foglalkoztat ez a téma, hiszen annyi könyvet olvashatunk, amelyek ugyanarra az alap sztorira épülnek, csak más a szereplő, a környezet, vagy éppen a velük megtörténő cselekmény. De a lényegük mindnek ugyanaz!

Erre legjobb példának tudom hozni E. L. James Szürke ötven árnyalatának trilógiáját. Aki, egy kicsit ismeri a könyvet, tudja, hogy megjelenésekor mekkora botrányt kavart. Erőteljes szexuális tartalma miatt nevezik, vagy éppen gúnyolják mamipornónak. Lelkes olvasóként belevetettem magam a történetbe, és teljesen lekötött, hiszen még soha nem olvastam ilyet. Viszont később másképp láttam. Mivel nem vagyok híve a spoilernek, így, aki nem szeretné tudni, hogy mi fog történni ne olvassa el, mert rengeteg könyvnek fogom lelőni a „poénját”.

Visszatérve a Szürkéhez!